Élet-Stílus

Idén ez a 42 éves munkanélküli férfi lett Zimbabwe legcsúnyább embere

Az afrikai országban már évek óta megrendezik a Mr. Ugly névre hallgató versenyt, amely komoly pénzdíjjal is jár.

A szakadt kezeslábassal és angyali mosolyával hódító Maison Sere nyerte el idén az 500 dolláros (146 ezer forint) pénzjutalommal is járó, az ország legcsúnyább férfijának járó trófeát.

A férfi a díj tegnapi átadását követően így nyilatkozott:

“Hálát adok Istennek ezért a díjért, mivel legutóbb negyedik lettem. Köszönet illeti a bírókat is, hogy engem hoztak ki győztesként.”

A háromszoros győztes William Masvinu idén csak a második lett, ezért 100 dollár (29 ezer forint) ütötte a markát, de a férfi határtalan csalódottságának adott hangot:

“A bírók egyszerűen nem voltak igazságosak, a szervezőknek új bírók után kell nézniük, hogy újrakezdjék a versenyt. Ma nem én vesztettem.”

A rendező, David Machowa 2012-ben hívta életre a versenyt, hogy megünnepelje a “szépséget a csúnyaságban.” A férfi a nagy sikerre való tekintettel a versenyt az egész világra kiterjesztené.

MTI/ AP / Tsvangirayi Mukwazhi
A győztes

A pénzjutalom egyébként igen jelentős, hiszen az országban a legtöbben havonta 85-100 dollárt tehetnek zsebre, így a verseny győztese majdnem fél évnyi fizetést tehetett zsebre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik