Egy neve elhallgatását kérő fülöpházi kuvasz nem kevesebbet állít, minthogy a komondor, aki állítólag fellökte annak idején Terikét, nemhogy nem volt vak, de az egyik legélesebb látású komondorként tartották számon a környéken, aki akár 50 méterről is kiszúrt egy bögölyt és minden nap háromszor átvezette magát a polgármesteri hivatal előtti zebrán. A kuvasz azt mondja, azért csak most jelentkezett, mert nem olvas újságot, nem néz tévét, régóta elege van már a közéletből, és minden szabadidejét a birkanyájnak szenteli. Kizárólag könyveket szeret olvasni, és csak most értesült az eseményekről, hogy megvette Nagy József frissen megjelent interjúkötetét. Kurva jók ezek az interjúk, mondta, majd kifejtette, hogy a komondort szerinte eltették láb alól, hogy ne tudjon tanúskodni a bíróságon. Arra a kérdésre, hogy szerinte ki ölette meg a kutyát, a kuvasz nem akart válaszolni. Azt mondta, családja van.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2015/11/komondor-1024x576.jpg)
Kifejtette, hogy a komondort szerinte eltették láb alól, hogy ne tudjon tanúskodni a bíróságon.
Ajánlott videó
- 11:00 Ambrus Attila: Én ritkán tévedek, de akkor kurva nagyot
- 10:36 Anna hercegnő azt mondja, semmire sem emlékszik a lovasbalesetéből
- 10:07 Európai vezetőkkel tárgyalhat Zelenszkij
- 09:46 A következő napokban is osztanak vizet a nagyobb pályaudvarokon
- 09:44 Emiatt lehetett az átlagnál hangosabb repülőgépzajt hallani Budapesten szombat délelőtt
- 09:36 Eb-döntő: itt az adat, ami egyértelmű spanyol győzelmet ígér
- 09:28 Bedugult az M7-es: Tárnoktól Budaörsig tart a torlódás
- 09:27 Európai elismerést kapott a dübörgő nógrádi falu
- 09:12 Gyarmati Andrea: Hát ki az a Bischitz Johanna?
- 09:07 Glen Powell a kutyáját, Brisketet is magával vitte új filmjének premierjére
- 09:00 24/7: A hét, amikor nem nyugodott a béke + Lázár János tervei és újra Beverly Hills-i zsaru
- 08:44 Soha nem látott időt futott az ausztrál lány
- 08:38 „Kívülről fújja már az összes dalomat” – első szerelméről mesélt Kóbor Léna
- 08:36 Baleset miatt egy sávon halad a forgalom az M1-es autópályán Hegyeshalomnál
- 08:29 Öt kilométeres labirintus épült Magyarországon: egy óra alatt lehet kijutni belőle
- 08:11 Szerencsekerék: Kasza Tibi ledöbbent, amikor megtudta, hány éves Hegyes Berci
- 20:24 Szentesi Éva: Annyira szerettem volna elszakadni a ráktól
- 09:28 Bedugult az M7-es: Tárnoktól Budaörsig tart a torlódás
- 06:31 Elfogultság miatt ejtették a gondatlan emberölés vádját Alec Baldwin ellen
- 17:22 „A kezeim között hunyt el. Örökre tudatomba égett a tekintete!” – bocsánatot kért a kalandpark üzemeltetője a 15 éves fiú családjától
- 08:21 Több vasútvonalon is növekszik a menetidő szombaton
- 18:37 Lezuhant egy orosz Superjet
- 07:35 Közel kétszeresére drágul a földhivatali ügyintézés július végétől
- 03:33 Durván megsértette a bírót, mégsem léptették le a wimbledoni elődöntőst
- 20:59 Azt mondták, valami gagyi, nyálas szöveg kéne, de túl jó volt a zene – dalszövegírókat kérdeztünk, hogyan születnek a slágerek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!