Nagyvilág

Bombariadó miatt hajtott végre kényszerleszállást egy repülő

Szinte mindennapossá váltak a világban a bombafenyegetések miatti kényszerleszállások és forgalmi fennakadások a párizsi merényletek és az orosz utasszállító elleni pokolgépes támadás óta: Floridában helyi idő szerint csütörtök este a Spirit Airlines légitársaság gépe szakította meg útját bombafenyegetés miatt.

Az amerikai média szerint a fapados légitársaság Minneapolisba induló A320-as gépének 15 perccel a felszállás után vissza kellett térnie a floridai Fort Lauderdale nemzetközi repülőtérre, mert az egyik utas azt állította, hogy pokolgép van a fedélzeten. A 92 utast és a legénységet leszállították, majd tűzszerészek hozzáláttak a gép átvizsgálásához, de nem találtak semmit. Egyes internetes portálok szerint az utas nem is fenyegetőzött, hanem csupán pokolgépre utaló megjegyzést tett, amelyet feltehetően félreértettek.

A múlt pénteken az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet terroristái 129 embert öltek meg több párizsi helyszínen, két héttel korábban pedig egy orosz légitársaság utasszállítója robbant fel a levegőben a Sínai-félsziget felett, 224 ember halálát okozva. Az utóbbi merénylet elkövetését is az IÁ vállalta magára.

A párizsi és sínai merényletek óta szinte mindennaposak a bombafenyegetések miatti kényszerleszállások és forgalmi fennakadások a világban. Csütörtökön kényszerleszállást hajtott végre a kelet-bulgáriai Burgaszban egy, Varsóból az egyiptomi Hurgadába tartó repülőgép. Egy 64 éves lengyel férfi azt állította, hogy pokolgép van raja, majd később elismerte, hogy alkoholt fogyasztott, és “csak tréfált”. Ugyanaznap Rómában és Milánóban is le kellett állítani a metróközlekedést bombariadók miatt.

Egy nappal korábban, szerdán bombafenyegetés miatt megszakította útját az Egyesült Államokban az Air France francia légitársaság két utasszállító járata, amely Washingtonból, illetve Los Angelesből indult Párizsba. A hatóságok átvizsgálták a gépeket, de nem találtak veszélyre utaló jeleket.

(Miami Herald, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik