Közélet

Jön az újabb bevándorlásellenes propagandakampány

Ön is kaphat levelet Orbán Viktortól, ezúttal a terrorveszély lehet a fő téma.

Újabb bevándorlásellenes kampányt indít a kormány december elején – tudta meg a VS. Az üzeneteket várhatóan ismét óriásplakátokon és hirdetésekben terítik, de az sem kizárt, hogy egy Orbán Viktor által aláírt levelet is eljuttatnak minden háztartásba.

A miniszterelnök politikai és kommunikációs stábja a portál értesülései szerint még a kampány jelmondatait keresi, de az biztos, hogy a párizsi merényletek nyomán a terrorveszélyre is fel kívánják hívni a figyelmet. A kampánnyal ugyanakkor azt is sugallni akarják, hogy a magyar emberek biztonságban vannak, a kormány ura a helyzetnek, és az unió által javasolt kvótarendszer elutasítását is kommunikálni fogják. Az akciót még idén el kell indítani, mert az idei költségvetésből különítettek el 380 millió forintot.

Kormányzati források szerint a párizsi tragédia kapóra jött a kormánynak, ugyanis a bevándorlásellenes kommunikáció lendülete kezdett alább hagyni. A Fidesz november elején indult kvótaellenes aláírásgyűjtése is azóta pörgött fel, hogy a politikusok a merényletek nyomán arra tudnak hivatkozni, hogy a menekültek befogadása a terrorfenyegetés szétterítését jelenti Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik