Élet-Stílus

Ők a világ legszerencsésebb lottónyertesei – és ez a titkuk

Milliókat nyerni a lottón már önmagában nagy szerencse, de vannak, akik többszörösen is szerencsésnek mondhatják magukat. A titkuk meglepően egyszerű.

Sokan és sokszor elmondták már, hogy milyen pici esélye van bárkinek is arra, hogy nyerjen a lottón, így annak lehetősége, hogy bárki is egynél többször is lottónyertesnek mondhassa magát, elsőre teljesen lehetetlennek tűnik. Pedig a lottók története azonban teli van olyan rendkívül szerencsés emberekkel, akik a “többszörös lottónyertesek” táborát növelik.

A legtöbb példát ilyen nyertesekre az Egyesült Államokban lehet találni, ahol a világ szinte minden más országától eltérően a nyertesek büszkén szokták vállalni, milyen szerencsések voltak. Ott van például a chiacgói Christopher Kaelin, aki egy hónapon belül háromszor nyert: először 25 ezer dollárt, majd ezer dollárt és végül 250 ezer dollárt (összesen nyolcvanmillió forint). Egy hónappal korábban pedig egy virginiai házaspár nyert egymás után háromszor is.  Calvin és Zatera Spencer nyereményei: egymillió dollár (280 millió forint), majd ötvenezer dollár és végül újra egymillió dollár.

És a sor még jó sokáig folytatható. Roger Hirshey 2001 októberében hárommillió dollárt (840 millió forint) nyert, majd decemberben kétmillió (560 millió forint) dollárt; egy floridai nő hárommilliót 2010 novemberében, majd tízmillió dollárt (2,8 milliárd forint) 2011 májusában; egy kanadai férfi három alkalommal nyert, összesen 19,3 millió kanadai dollárt (négymilliárd forint). Egy brit házaspár pedig két év alatt kétszer nyert egymillió eurót (310 millió forint) az EuroMillions húzásán.

Egy ember sem volt azonban annyira sikeres lottózó, mint Joan Ginther, aki már tényleg az “ez lehetetlen” kategóriában versenyez. A texasi nő ugyanis elképesztő négy(!) alkalommal nyert kétmillió dollárnál nagyobb összeget. Először 5,4 millió dollárt 1993-ban, majd kétmillió dollárt 2006-ban, hárommilliót két évvel később és tízmillió dollárt 2010-ben. Azaz összesen 20,4 millió dollárral (5,7 milliárd forint) lett gazdagabb a lottózásának köszönhetően.

És, hogy mi a titkuk azoknak, akik ilyen sok alkalommal tudtak nyerni? Valami olyan, amit a világon bárhol, így Magyarországon is lehet alkalmazni. A módszer meglepően egyszerű: sokat és sokszor kell játszani, ezzel javítva a nyerés esélyeit. Szerencsére az okostelefonok korában már azzal sem kell vesződni, hogy elgyalogoljunk egy lottózóba, hiszen akár mobilon is kényelmesen lottózhatunk, bárhol, bármikor, növelve annak esélyét, hogy megüssük a főnyereményt – akár többször is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik