Közélet

Magyarország is ott lehet a terroristák potenciális célpontjai között

A Balkán felett jelenleg is járőröznek magyar repülőgépek. A kormányszóvivő szerint Magyarország is ott lehet a terroristák potenciális célpontjai között.

Kovács Zoltán az ATV Start műsorában arról beszélt, hogy Magyarország is ott lehet a terroristák potenciális célpontjai között, mert hazánk is részt vesz a muzulmán szélsőségesek, illetve a terrorizmus ellen harcoló nemzetközi koalícióban.

Kovács szerint a kontinens jelenleg nem képes gondoskodni a saját határairól, az ellenőrzés hiánya a mostani helyzetben megsokszorozza a veszélyt, a magyar kormány szerint nem Európa belső határait kell visszaállítani, hanem a külső határvédelmet kell megszervezni.

Az IÁ elleni harchoz Franciaország a NATO segítségét kérte, ennek a szervezetnek pedig Magyarország is a tagja. Kovács azt mondta, a magyar hadsereg készen áll minden olyan tevékenységre, ami az ország, illetve az EU biztonságát erősíti.

Jelenleg Afganisztánban és Kurdisztánban is van magyar haderő, és nem csak logisztikai feladatokat teljesít, emellett magyar repülők járőröznek a Baltikumban, ami szintén túlmutat a logisztikai képességeken.

Kovács csak homályosan felelt igennel arra a kérdésre, hogy képesek vagyunk-e harci cselekményekben részt venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik