Média

MagyarBrands díjat kapott az energiaital márka

HELL - MagyarBrands
HELL - MagyarBrands
A HELL energiaital márka idén is elnyerte a MagyarBrands díjat.

A MagyarBrands Szakértői Bizottsága immár hatodik éve díjaz olyan magyar vonatkozású márkákat, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek hazánkban és határainkon kívül is. Objektív cégadatok (tradíció, tulajdon, foglalkoztatás) és a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság szubjektív döntése (reputáció, identitás) valamint a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás (ismertség, kedveltség) alapján a HELL igazi magyar márkának számít, minőségi, üzleti és a fogyasztói szempontból is érdemesnek ítélték, hogy a TOP fogyasztói márka egyike legyen.

A 2010-ben életre hívott MagyarBrands program legfőbb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai termékekre. Egyre több magyar fogyasztó számára fontos, hogy az általuk megvásárolt árukkal hozzájáruljanak a hazai vállalatok és ezzel Magyarország gazdaságának fejlődéséhez. A MagyarBrands hazai márkákat díjaz, amelyek termékei, szolgáltatásai a hazai és nemzetközi piacon olyan értékeket képviselnek, amelyek a vásárlók számára a megbízhatóságot és a minőséget tanúsítják. „A HELL lokálpatrióta szemlélete közismert, termelését – a szikszói gyár 2011-es átadása óta – kizárólag Magyarországon, magyar munkaerő alkalmazásával állítja elő, kiszolgálva a hazai és jelentős export piacait is. A márka elkötelezett az állandó magas minőség és az innováció iránt, így tudja hazánk mellett számos más országban is megszerezni és megtartani piacvezető pozícióját. A MagyarBrands díj újabb elnyerése a HELL cégcsoport közös sikere, amiben a vállalat összes dolgozójának munkája benne van” – értékelte a díj elnyerését Pantl Péter, a HELL ENERGY Magyarország Kft. marketingigazgatója.

Az Európa egyik legmodernebb gyárában készülő termék több mint öt éve piacvezető Magyarországon. A mára már világmárkává nőtt és több mint 40 országban forgalmazott energiaital márka száz százalékban magyar tulajdonban van, és hazai munkaerő alkalmazásával készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik