Nagyvilág

Jobbik: nem minden bevándorló terrorista

A Jobbik szerint a Párizsban történt merényletek bebizonyították, hogy a bevándorlás és a terrorizmus “kéz a kézben jár”, hiszen a merénylők közül többen is bevándorlóként érkezhettek a Balkánon keresztül. Erről Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja beszélt vasárnap az MTI-nek.

A politikus hangsúlyozta, nem minden bevándorló terrorista, de a terroristák nagyon könnyen ki tudják használni ezt a bevándorlási hullámot, valamint a migránsok is radikalizálhatók, és potenciális célpontok lehetnek.

A Jobbik szerint Brüsszel és Berlin bevándorláspolitikája megbukott, és Magyarországon is “eljárt az idő” mindenfajta aláírásgyűjtés felett.

Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória
“Potenciálisan radikalizálható” menekültek Röszkénél – Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória

Mirkóczki Ádám emlékeztetett a párt hétfői bejelentésére, amely szerint a megoldás egy ügydöntő népszavazás lenne a bevándorlás, a kvótarendszer és a visszatoloncolások ellen. Ehhez alaptörvény-módosításra van szükség, amit a Jobbik a héten beterjesztett az Országgyűlés elé – fűzte hozzá.

Mivel a módosításhoz kétharmados többség szükséges, ezért a politikus azt kérte a Fidesztől, hogy tegye félre a pártpolitikát, és támogassa a Jobbik javaslatát.

Hozzátette, egy ilyen népszavazás példa lehetne Európa előtt, és valószínűleg más országok is tartanának hasonló szavazást, ami kellő nyomást gyakorolhatna Brüsszelre és Berlinre, hogy megváltoztassa politikájának eddigi irányát.

A péntek éjjeli párizsi merényleteknek 129 halálos áldozata van, 352-en megsebesültek. A több helyszínen elkövetett támadásokat az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik