Sport

Hanga spanyol leckéje

A múlt hétvégi Eurocampen remek teljesítményt nyújtó magyar válogatott kosaras még nem gondol az NBA-re.

Június 11-én szombaton kezdődött és három napon át tartott az olaszországi Trevisóban az Eurocamp. A táborban az Európában pattogtató fiatal tehetségek mérték össze az erejüket, a lelátón pedig számos kosárcsapat játékosmegfigyelője és általános igazgatója foglalt helyet, de felbukkantak az észak-amerikai profiliga, az NBA klubjainak kémei (scoutok) is.

A bajnoki és kupaezüstérmes Albacomptól az Assignia Manresához szerződő Hanga Ádám harmadszor kapott meghívást a rendezvényre és 2009 után másodszor vett részt rajta.

Hogy sikerült az Eurocamp?

Pénteken érkeztünk, nagyon jól sikerült és remekül éreztem magam. Másfél napot játszottam, mert vasárnap begörcsölt a lábam és nem akartuk kockáztatni, hogy bármilyen probléma legyen a szerdai orvosi vizsgálatok előtt – kezdte mondandóját a magyar válogatottal az augusztusi Eb-pótselejtezőn érdekelt Hanga.

Milyen poszton vetettek be a tornán?

 

Szinte végig a megszokott helyemen, kettes és hármas poszton játszottam, csak ritkán és rövid ideig kellett irányítanom.

Assignia Manresa

A spanyol kosárcsapatot 1931-ben alapították a katalán Manresa városában. 1967-ig alacsonyabb osztályokban vitézkedett a gárda, majd ebben az esztendőben feljutott a másodosztályba, majd egy évre rá az élvonalba.

Az első szezonnak kiesés lett a vége, de ’70-ben újfent kiharcolta a Divisón 1-ben való részvételt az együttes, azóta pár rövidebb megszakítással az első osztály tagja a gárda. Az eddigi legnagyobb siker a klub háza táján az 1998-as bajnoki cím és a két évvel korábbi Spanyol Kupa-győzelem.

A Manresa legismertebb kosarasa Joan Creus volt, aki az egyesület mindkét sikeréből oroszlánrészt vállalt: a bajnoki döntőben és a kupafináléban is legértékesebb játékosnak (MVP) választották.

Több NBA-s draftra specializálódott oldal is beszámolt a második napon nyújtott teljesítményedről, kiemelve, hogy a testkontrollod kimagasló volt a mezőnyben.

Örülök, hogyha így gondolják. Ugyanakkor az ügynökömmel, Lóránt Andrással (a magyar válogatott center, Lóránt Péter bátyja – a szerk.) abban maradtunk, hogy az NBA-vel egyelőre nem foglalkozunk. Ha összejön, összejön, örülni fogunk, de most elsősorban a spanyol bajnokságra és a magyar válogatottra szeretnék koncentrálni. Már az is nagyszerű, hogy Manresába igazoltam.

Szerdán és csütörtökön új klubodnál voltál orvosi vizsgálaton. Mik voltak a tapasztalataid?

 

Nagy szeretettel vártak és én úgy érzem minden rendben ment a vizsgálatok során. Fárasztó volt ez az elmúlt hat-hét nap a számomra, úgyhogy most már alig várom, hogy pihenhessek egyet – mondta a 22 esztendős játékos, akit csütörtökön mutattak be a Manresánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik