Forma-1

Rosberg egy hajszállal jobb volt Hamiltonnál

A Mercedes brit versenyzője mindössze 78 ezredmásodperccel maradt el csapattársától. Nico Rosbergé a pole a Brazil Nagydíjon.

A Forma-1 Brazil Nagydíjának szabadedzései után egyértelmű volt, hogy a Mercedesek kiemelkednek a mezőnyből és ez az időmérőre sem változott, az istálló két versenyzője csatázott így a pole-pozícióért. Kettejük küzdelméből Nico Rosberg jött ki győztesen, a német egy hajszállal (78 ezreddel) volt gyorsabb a már világbajnok Lewis Hamiltonnál.

Ahogyan azt sejteni lehetett, Sebastian Vettel a harmadik helyre hozta be a Ferrarit, mögötte Valtteri Bottas végzett, Kimi Räikkönen pedig az ötödik leggyorsabb volt, ám a honfitársát korábban megbüntették, így a második rajtsort kisajátította az olasz istálló. Nico Hülkenberg, Danyiil Kvjat, a hazai közönség előtt szereplő Felipe Massa, Daniel Ricciardo és Max Verstappen fért még be az első tízbe.

A McLaren-Honda versenyzői kiestek a Q1-ben, Fernando Alonsónak még mért köre sem volt. Ugyanakkor Jenson Buttonnal együtt vidám perceket szereztek nem csak maguknak, hanem mindenkinek, aki figyelemmel kísérte a közvetítést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik