László Csaba pénzügyminiszter a kormányülésen megerősítette, hogy a nyugdíjasok novemberben megkapják az 53. heti járandóságukat, s ebben a hónapban kifizetik nekik az éves nettó keresettől függő korrekciós összeget is – közölte Gál J. Zoltán a szerdai kormányülést követő tájékoztatón, Budapesten.
A kormányszóvivő elmondta, az átlagnyugdíj Magyarországon 51 ezer forint, és novemberben a nyugdíjasok átlagosan plusz 24-25 ezer forintot vehetnek majd át a postástól.
Hangsúlyozta, hogy az 53. heti nyugdíj nem növeli a költségvetési hiányt, mivel ez eredetileg is szerepel a büdzsében. Hozzátette, a költségvetés forrásoldalát javítja, hogy a pénzügyminiszter előterjesztése szerint zárolják azt az összesen mintegy 60 milliárd forintot, amelyet a tárcák korábban, részben még az Orbán-kormány idején nem használtak fel, s így most náluk maradványként szerepel.
Mit keres egy huszonéves nő egy 50-es férfi mellett – és működhet ez a kapcsolat?
Mit adhat egy huszonéves nő egy középkorú férfinak – és mit kap cserébe? Ezeket a kapcsolatokat hajlamosak vagyunk azonnal elítélni, miközben a mögöttük húzódó dinamikákról alig beszélünk. Nem véletlen, hogy a Netflix is a nagy korkülönbségre építette legújabb párkereső realityjét, a Kortalan randikat. A szerző a Marie Claire újságírója.
