A fehér gólya talán hazánk legkedveltebb madara. Országszerte elterjedt, eléggé gyakori fészkelő, és közismerten emberkövető madár, fészkeit lakott területeken, falvakban, városokban, tanyák közelében építi. Így aztán nem meglepő módon számtalan népdalban, mondókában, szólásban és közmondásban szerepel.
- „Elvitte a gólya a kedvét” – mondták régen a lányról, aki teherbe esett. Ez a régies szólás arra a germán eredetű mesére utal, miszerint a „gólya hozza a kisbabát”.
„Nem lát több gólyát” – mondják arra az emberre, aki szemmel láthatóan nem éri meg a tavaszt. - A gólya vándormadár voltára utal a következő szólás is: „Elvitte a gólya az uzsonnát” – vagyis már elköltözött a gólya, rövidebbek lettek a napok, tehát nem kell uzsonnázni.
– olvassuk a Duna-Ipoly nemzeti Park Igazgatóság honlapján. A gólyák vonulási szokásairól meglehetősen sok ismerettel rendelkezünk, elsősorban egy dán gimnáziumi tanárnak, Hans Christian Cornelius Mortensennek köszönhetően. Ő a tudományos célú madárgyűrűzés elindítója, kísérleteit 1899-ben kezdte el viborgi lakhelyén seregélyekkel és gólyákkal. Ma már tudjuk, hogy a kelet-európai gólyák a Boszporuszon átkelve Törökországon keresztül megkerülik a Földközi-tengert, majd annak déli partvonalán haladva elérik a Nílust.
Itt délnek fordulnak és a nagy folyamot követve jutnak el Közép-Afrikába. Egyesek eljutnak egészen Afrika legdélibb tájaira is. A Magyarországon gyűrűzött gólyák közül a legnagyobb távolságot az a fióka tette meg, amelyet 1928 július 1-jén jelöltek Tarpán. Ez a madár ugyanezen év december 25-én Dél-Afrikában került elő, légvonalban 8962 km-re a gyűrűzés helyétől.