A CERN-ben is kutatni fogják a magyar tudósok szenzációs felfedezését

Fejlesztik a hadronütköztetőt, akár bebizonyosodhat, hogy létezik az X17, amit elvileg már magyar kutatók is megtaláltak.
Kapcsolódó cikkek

Nemrég az egész világsajtón végigsöpört, hogy egy magyar kutatócsapat megtalálhatta az ötödik elemi részecskét, az X17-et, valamint egy a természetet alakító új erőt fedeztek fel. Az Atommagkutató Intézet munkatársai Krasznahorkay Attila vezetésével vagy mérési hibával, vagy

egy Nobel-díjat érő felfedezéssel állnak szemben, ez pedig hamarosan a CERN-ben is kiderülhet.

A svájci hadronütköztetőben a NA64 kísérletben próbálkoztak már hasonlóval, meg akarták találni az ötödik erőt és az X17-es részecskét. A fizika standard modellje szerint ugyanis négy erő, vagyis kölcsönhatás irányítja az univerzumot, a gravitáció, az elektromágneses, a gyenge és az erős kölcsönhatás. Csakhogy a sötét anyag viselkedése nem magyarázható meg ezekkel a kölcsönhatásokkal, ezért elméletben kell lennie egy ötödiknek is, és egy eddig ismeretlen részecskének. Az Atomki kutatói, úgy tűnik, megtalálhatták mindkettőt, de ugyanakkora az esélye annak, hogy mérési hiba történt.

Fotó: Richard Juilliart / AFP

A CERN sem járt korábban szerencsével sem az ötödik erő, sem a részecske felfedezésével, de könnyen lehet, hogy ez most meg fog változni. Ahhoz, hogy leellenőrizhessék, hogy a magyar kutatócsapatnak tényleg sikerült-e a felfedezés, meg kell ismételni a kísérletet függetlenül is, és azt is meg kell vizsgálni, hogy a magyar kísérlet milyen anyagokkal zajlott. Mindezt a CERN megpróbálja majd a korábbi kísérlet korszerűsítésével és pontosabbá tételével.

Az IFL Science szerint 2023-ra az LHCb már képes lesz megerősíteni vagy megcáfolni a magyar kutatók eredményeit. Addig pedig az NA64 segítségével legalább ki lehet zárni néhány módszert, amivel biztosan nem lehet detektálni őket – ez is leegyszerűsíti majd a kutatást.