Tennyson, Dickens, Thackeray, Hardy, Lewis Carrol, a Brontë-nővérek, Jane Austen, Mary Shelley – mások mellett őket emlegetnénk, ha a XIX. század brit irodalmának kiemelkedő figuráit kellene felsorolnunk. Az irodalomtörténészek valószínűleg nagyjából egyetértenének a névsorral, a korabeli olvasók viszont egy nevet biztosan hiányolnának a listáról: Marie Corelliét.
Az 1855-ben, Mary Mackay néven született írónő egy skót költő és dalszerző, Charles Mackay törvénytelen gyereke volt. Először a zenei karrierrel próbálkozott, a színpadon a jobban csengő és származását misztikus homályba borító Marie Corelli nevet használta. Miután így nem futott be, írni kezdett, és már első, 1886-ban megjelent The Romance of Two Worlds (Két világ szerelme) című művével óriási sikert aratott.
Telegráf-Krisztus
Corellit manapság leginkább az ezoterikus szerzők között tartanák számon, írásaiban a korban divatos spiritiszta gondolatok keveredtek a katolicizmussal, az okkultizmussal, de előszeretettel használta a technológia legújabb vívmányait is a cselekmény új fordulataként, néha-néha már a science fiction világába is látogatást tett.
Egyik művében például Jézust elektromos jelenségként írja le, Istent pedig egy távíróhoz hasonlítja. Miután rajongói közül többen a telegráf-Krisztus hívének szegődtek, Corelli bátorította őket, állítva, nem írna le olyasmit, amiben ő maga nem hisz teljes szívvel. A zavaros eszméket bőségesen adagolt romantikus elemek kötötte össze, mindezt pedig dagályos, érzelmes, túláradó stílusban fogalmazta meg.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1577" width="1023" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A királynő és Churchill
A – tegyük hozzá, túlnyomó többségükben férfi – kritikusok rosszul voltak. Szövegeiből „hiányzik az a szókincsbeli kellem vagy helyesen adagolt stílus, amelyek egy átlagos levelezőt nem kerülnek el” – írta róla egyikük, az általános vélemény pedig az volt, hogy Corelli szégyentelenül kiszolgálja „a szenzációra kiéhezett” közízlést.
Pályafutása alatt Corelli több mint 30 könyvet írt, fénykorában pedig nagyjából évi 100 ezer példányt adtak el munkáiból. Népszerűségét jól jelzi, hogy kiadója Wormwood című, 1890-ben megjelent kötetére 800 fontot (mai értéken nagyjából 25 millió forintot) fizetett ki csak előlegként, az 1890-es években pedig korábbi könyveinek forgalmából évi 1000 font körüli bevétele volt. Összességében becslések szerint több kötete talált gazdára, mint amennyit a fenti „nagy” írók munkáiból összesen eladtak ezekben az években.
Feledésbe merült
Corelli nemcsak írásaival találta el nagyon jól olvasóinak ízlését, hanem ügyesen tartott fent önmaga körül egy kis misztikus ködöt, időnként pedig igencsak különcködő húzásokkal hívta fel magára a figyelmet. Például miután Statford-upon-Avonbe, Shakespeare szülővárosába költözött, beszerzett magának egy eredeti velencei gondolát – és egy gondolást –, és azzal siklott a városka környéki vizeken.
Más szempontból viszont nagyon visszahúzódó életet élt, soha nem ment férjhez, negyven évig társalkodónőjével, Bertha Vyerrel élt együtt. Noha magát soha nem azonosította leszbikusként, könyveinek hősnőit gyakran erotikus töltetű leírásokkal ismertette meg az olvasókkal. Része volt a személyiségének az is, hogy bevételeit üzletasszonyként kezelte, egy részüket pedig választott otthonának düledező középkori házai felújítására, megmentésére fordította.
A századforduló utáni években csökkenni kezdett a népszerűsége, stílusa, témái lassan kimentek a divatból. 1924-es halálakor még azért bőven ismert művész volt, de a következő évtizedekben szinte elfelejtették, és valamennyire csak az ezredfordulón, az ezoterika iránt felébredő figyelem idején fedezték fel újra.