A Melbourne-i Egyetem kutatói az erszényes farkas csontfejlődésére voltak kíváncsiak, ezért speciális CT-vizsgálatot végeztek a ragadozó világszerte őrzött 13 fiatal, tartósított példányán. A felvételek alapján elkészítették a faj egyedfejlődésének háromdimenziós modelljeit a születéstől a felnőttkorig.
A csontfejlődés vizsgálatával illusztrálni tudtuk a tasmán tigris fejlődésének szakaszait, és megállapítani, hogy mikor kezdte el magára ölteni a kutyaszerű vonásokat
– idézi az MTI Andrew Pask, az egyetem professzorának szavait.
Popeye karok
A Museums Victoria munkatársaként dolgozó Christy Hipsley szerint a hihetetlenül részletgazdag felvételeken jól látszik, hogy a fiatal tasmán tigrisek mennyire hasonlítottak bármely másik újszülött erszényeshez, és hogy milyen erős alkarjuk volt, amellyel fel tudtak kapaszkodni anyjuk erszényébe.
Ám mire elhagyták az erszényt nagyjából 12 hetes korukban, hogy megkezdjék az önálló életet, már sokkal inkább hasonlítottak egy kutyához, vagy farkashoz, és a hátsó lábaik hosszabbak voltak, mint a mellsők
– tette hozzá a szakember.
Megölték őket az utolsó szálig
A fajt George Harris írta le 1808-ban. Nevüket egyrészt a farkasokhoz hasonló testalkatuk és életmódjuk, másrészt a tigrisekre emlékeztető csíkozásuk miatt kapták. Rövidszőrű bundájuk színe a szürkétől a sárgásbarnáig változott, egy kifejlett példánya testhossza 100-200 centiméter között mozgott, ennek több mint egyharmadát a farka tette ki. A testtömegük 20-30 kilogramm volt.
Az erszényesfarkas és az Ausztráliában honos dingó (Canis lupus dingo) hasonló testfelépítése a konvergens evolúció – olyan folyamat, amely során egymáshoz nem kapcsolódó fejlődési vonalakon hasonló biológiai jellegzetességek alakulnak ki – egyik legegyértelműbb példája az emlősöknél.
Az egykor Új-Guineában és Ausztráliában honos erszényesfarkas nagyjából háromezer évvel ezelőtt tűnt el a kontinensről, feltehetőleg az emberek és a kutyák miatt. A megmaradt populációt, amely Tasmania területére korlátozódott, kihalásig vadászták a 20. század elején. Az utolsó ismert példány 1936-ban pusztult el a Hobarti Állatkertben.
(Kiemelt kép: Axel Newton / Royal Society / AFP)