A Facebookra feltöltött videón egy parányi karibi szirtipolip (Octopus briareus) kikelése látható. A születés előtt egy parányi rák úszkál a virágszerűen elhelyezked petéknél. Az akvárium szerint a kíváncsi élőlény később a frissen kikelt bébipolip zsákmányává vált.
Az apró polip a petében még halvány, szinte teljesen áttetsző, de amint elhagyja burkát, sejtjei egyből pigmentet termelnek, bőre pedig barnává változik.
Matthew Klepeisz, az akvárium szóvivője szerint a gyors pigmentációt a születéssel járó stressz, vagy az álcázás ösztöne okozza.
A Virginiai Akvárium és Tengertudományi Központ bejegyzésében azt írja, a természetben a polipok gyakran több mint száz petét raknak egyszerre, így biztosítva, hogy legalább egy utód megélhesse a felnőtt kort.
Az akváriumban élő nőstény eddig 15 egészséges utódot költött ki, igaz, a szakértők szerint a közeljövőben további petéket is rak majd. A mesterséges környezetben természetesen jóval barátságosabbak a körülmények, mint a tengerben, így az akváriumban kikelt példányok többsége egészen biztosan teljesen ki fog fejlődni.
A polipoknál nem ritka, hogy a peterakás után a nőstény nem táplálkozik tovább, és addig vigyáz az utódokra, míg éhen nem pusztul. A Virginiai Akvárium és Tengertudományi Központ azt írja, a videón látható polipocska anyja egyelőre igen aktív. Ennek oka az lehet, hogy még rengeteg petéje van.
A korallok körüli meleg vizekben előforduló karibi szirtipolip megfigyelése nem könnyű feladat, mivel az élőlény bőrszínének és textúrájának megváltoztatásával képes tökéletesen beolvadni a környezetébe. A faj átlagos testtömege 1,5 kilogramm.
(Kiemelt kép: Facebook/ Virginia Aquarium & Marine Science Center)