Az vagy, amit megeszel – tartja az évszázados mondás, és ennek a megközelítésnek a tudomány is nagy hasznát veszi. A tudósok az elmúlt évtizedekben számos rég kihalt állatfaj fogazatának vizsgálatával tudtak meg rengeteget az évezredekkel, vagy épp évmilliókkal ezelőtt élt állatok étkezéséről, illetve mindennapjairól. A vizsgálatok persze az emberek őseire, így a 200-250 ezer évvel ezelőtt megjelent neandervölgyiekre is kiterjeszthetők.
A Liverpooli Egyetem Emberi Paleoökológai Intézetének professzora, Keith Dobney az Adelaide-i Egyetem paleomikrobiológusával, Laura Weyrichhel, illetve csapatukkal 42-50 ezer évvel ezelőtt elhunyt előembereket vizsgált (ennél idősebb leleteket még sosem elemeztek), eredményeit pedig a Nature-ben megjelent tanulmányukban tették közzé.
Az emberi test legkeményebb részének számító fogak szerencsére jóval nagyobb eséllyel élnek túl hosszú évszázadokat, a rajtuk megtelepedett fogkő pedig kitűnően megköti az apró ételrészecskéket, baktériumokat és szerves anyagokat, ezek tanulmányozása tehát közelebb visz minket ahhoz, hogy megismerjük saját őseinket.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="989" width="1484" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A négy vizsgált neandervölgyi közül kettő a mai Belgium, a másik kettő pedig Spanyolország területén élt, az eredmények ennélfogva jócskán eltérnek egymástól: a két csoport teljesen más étrenden élt, egy dolog azonban közös volt bennük, illetve a mai emberekben is, hiszen
Erre eddig nem találtak egyértelmű bizonyítékot, a feltételezés azonban már hosszú ideje felütötte fejét a tudósok közt. Nem ez volt azonban a kutatás egyetlen fontos eredménye, hiszen a halála idején fogtályoggal és bélférgekkel is küzdő egyik spanyol mintaadó fogkövében a kétszázötven éve lázcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásáról ismert szalicilsavat tartalmazó fűzfa DNS-ét, illetve a penicillint előállító Penicillium (ecsetpenész) nyomát mutatták ki – utóbbi antibiotikum hatásait az észak-afrikai beduinok csak egy évezreddel ezelőtt, az anyag felfedezőjeként számon tartott Alexander Fleming pedig csak 1928-ban ismerte fel.
A neandervölgyiek ezek szerint már évtízezrekkel a modern orvostudományt megelőzve használták a XX. század legnagyobb csodagyógyszerét, illetve az 1763-ban felismert hatású, élelmiszerek tartósítására, valamint fogkrémekben és kozmetikumokban is használt gyulladáscsökkentőt.
A legtöbbször bunkóval szaladgáló, hörgő ősemberekként elképzelt neandervölgyiekről kialakult kép az elmúlt években sokat változott: már tudjuk, hogy ékszereket viseltek, művészeti alkotásokat és bonyolult eszközöket készítettek, sőt építettek, és részletes haditervek kiötlése után indultak csak vadászni.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="455" width="630" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A kutatás rámutat arra is, hogy őseink étrendje az eddigi feltételezésekkel szemben nem csupán húsból állt. A belga barlangból származó fogakon ugyan a gombákon kívül bárányok, valamint gyapjas rinocéroszok maradványai várták a felfedezést, az Észak-Spanyolországban fekvő El Sidron-barlangban felfedezett fogak tulajdonosainál viszont a gombák mellett fenyőmag és mohák szerepeltek az étlapon. Ez bizonyítja a neandervölgyiek jó alkalmazkodóképességét, és megcáfolja azt a hosszú időn át elfogadott elméletet, miszerint teljes eltűnésüket a húst adó állatok eltűnése okozta volna. A modern ember szájában élő baktériumtörzsek egyikével való, fentebb említett egyezés viszont megerősíti az északra hatoló Homo sapiens sapiensszel való egyesülés, illetve a beolvadás elméletét, hiszen enélkül ma nem éldegélne bennünk vidáman ugyanez a nem túl mozgékony egysejtű.