Másfél hónap múlva lesz váltás az űrállomáson

A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósok visszatérését közel nyolc nappal, az újabb személyzet feljuttatását pedig legalább egy hónappal későbbre halasztotta az orosz űrkutatási hivatal.
Kapcsolódó cikkek

Eszerint az ISS hatfős személyzetének három tagja a tervezett szeptember 8-i időpont helyett szeptember 16. környékén tér vissza a Földre. A váltást pedig a szeptember 22-re tervezett időpont helyett csak október végén, november elején indítanák útnak.

A Moszkva melletti Földi Repülésirányítási Központ (CUP), valamint az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni központjának szakértői moszkvai idő szerint vasárnap hajnalban tudatták az űrhajósokkal, hogy a Szojuz TMA-21 űrhajó szeptember 8-ra tervezett visszatérését elhalasztották a Progressz M-12M augusztus 24-i lezuhanása miatt.

A teherűrhajó elvesztése miatt ideiglenesen leállították a Szojuz hordozórakétákkal történő, kutatásokat szolgáló felbocsátásokat.

A Progressz M-12M augusztus 24-én indult el egy Szojuz-U hordozórakétával. Ez utóbbi harmadik fokozatának hajtóműve azonban csütörtököt mondott, és a teherűrhajó, amely egyebek mellett élelmiszereket, oxigént, vizet, ruhaneműt vitt volna az űrállomásra, nem jutott el a kijelölt pályára, hanem lezuhant az Altáji terület egy lakatlan részén.

A Szojuz-U és a Szojuz-FG hordozórakétákban, amelyekkel a Progressz teherűrhajókat, illetve az űrhajósokat szállító Szojuzokat bocsátják fel, a harmadik fokozat hajtóművei azonosak.

Korábbi közlés szerint az űrhajósok tartalékai akár hónapokra is elegendők, mert a tervezéskor számítottak esetlegesen felmerülő problémákra.

Ám az amerikai űrsiklóprogram nyári lezárása óta az orosz Progresszeknek – amelyekkel harminc éves szolgálatuk alatt nem volt probléma -, nincs alternatívájuk. Szakértők szerint az sem kizárt, hogy egy időre üresen kell hagyni az ISS-t.