Régóta várt funkció jön a Samsung mobilokra

Az is kiderült, mikor érkezik meg az új grafikus felület a készülékekre.
Kapcsolódó cikkek

A Samsung a napokban bemutatta a következő generációs grafikus felhasználói felületét, a One UI 5-öt. A dél-koreai vállalat rengeteg testreszabási funkciót adott hozzá a rendszerhez, melyekkel okosóránk és telefonunk zárolt-, illetve kezdőképernyőjét is testreszabhatjuk, az azon lévő widgetekkel együtt. A bejelentéshez egy rövid, kétperces videót is csatoltak, amin a rendszer fontosabb módosításait mutatták be.

Az új felülethez friss funkciók is érkeznek, melyek között van egy régóta várt biztonsági funkció is. A Samsung még júliusban kezdte tesztelni a Karbantartási módnak nevezett új adatvédelmi funkciót a Galaxy S21 telefonokon. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy megvédjék személyes adataikat – beleértve a fényképeiket, üzeneteiket és a névjegyeket -, amikor javításra viszik a készüléküket, írja az Engadget.

A tesztidőszak pedig olyannyira sikeres volt, hogy a gyártó el is kezdte ennek bevezetését a One UI 5-tel rendelkező Samsung Galaxy készülékekre. Ezt a gyártó jelenlegi csúcstelefonjai, az S22-modellek kapták meg először.

Amint az új funkció megérkezik a telefonokra, a Beállítások menü Akkumulátor és eszközkarbantartó szekciójában lehet majd engedélyezni.  Itt külön fiókot hozhatunk létre, amelyet a szakember használhat, miközben a készüléken dolgozik. A személyes adatok védelme mellett a funkció arra is jó, hogy ne lássák, milyen alkalmazások vannak telepítve a mobilra. Amint a telefon ismét a birtokába kerül, a személyazonossága hitelesítésével kikapcsolhatja a Karbantartási módot.

Mikor érkezik az új felület?

A gyártó az új grafikus felület bejelentésével együtt azt is közzétette, melyik modell mikor kapja meg az One UI 5-öt. Elsőként természetesen a jelenlegi csúcsmodellek, tehát az S22, S22+, és az S22 Ultra mobilok jutottak hozzá, rögtön a bejelentés után. Számos másik készülék még idén megkapja a One UI 5-öt, a régebbi mobilok tulajdonosainak azonban jövő évig várnia kell – írja az Android Police.