Mielőtt még teljesen megbolondulna, kapott egy új esélyt Shia LaBeouf

„Egyáltalán nem okoz örömet az életem” – mondta a színész néhány hónappal ezelőtt, a kijelentés pedig nem volt meglepő azoknak, aki figyelték, milyen ámokfutást rendezett az elmúlt években Hollywoodban. McDonald's-zacskós hajléktalant kergetett, nyilvánosan levizelte egy étterem falát, saját szexvideóval jelentkezett A nimfomániás című filmbe, egyik művészi performansza pedig mémként söpört végig az interneten. Úgy fest, LaBeouf 2020-ra lenyugodott, ebben pedig hatalmas szerepe volt egy Down-szindrómás színészkollégájának, akivel az Oscar-gálán díjat is átadott. Nézzük meg, hogyan jutott el idáig!

Gyerekszínészettől Harrison Ford örökéig

A korán jött filmes sikerek ellenére sincs ember, aki irigyelné Shia LaBeouf gyerekkorát. Apja vietnámi veterán, anyja balerina volt, egyszerre nevelték kereszténynek és zsidónak, a neve héberül annyit jelent, „isten ajándéka”. Apja a Vietnám okozta poszttraumás stressz szindróma miatt alkohol- és drogproblémákkal küzdött, ráadásul egyszer fia fejéhez is pisztolyt szegezett. A család szétesett, a szülők elváltak, LaBeouf anyjával maradt, aki viszont csak nehezen tudta eltartani őt, így a fiú eldöntötte, színésznek áll. 1998-tól már kisebb szerepekben tűnt fel a tévében, majd ügynöke beajánlotta őt egy tervezett Disney-sorozatba, ez volt az Even Stevens, aminek a főszerepét végül meg is kapta. (A hányatott sorsú Disney-sztárokról itt és itt írtunk).

Ben Affleck oldalán még 2003 környékén. Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Innentől nem igazán volt megállás, szerepet kapott az Én, a robotban Will Smith oldalán, majd Keanu Reeves mellé szállt be a Constantine – A démonvadász című filmbe. Mindkettőjüket a mai napig példaképeinek tekinti, Smith-ről például azt mondta, hogy mindig ott volt mellette, még akkor is, „ha elbaszott valamit”. Reeves-ről pedig így nyilatkozott:

Ő tényleg a legjobb, legkedvesebb emberek egyike. Soha egy rossz szót nem hallottam még róla. És ha hallottam volna, azt is megkérdőjelezném. Ő egy nagyon-nagyon kedves, tiszta lelkű ember.

De nem miattuk lett belőle a kétezres évek második felére az a fiatal színész, akit alkotói szempontból már a következő Mel Gibsonként emlegettek az emberek (későbbi balhéi után még inkább rászolgált az összehasonlításra). Huszonegy évesen már felállhatott a Saturday Night Live színpadára, ráadásul házigazda szerepben. A dolog tetszett LaBeouf-nak, hiszen komikusi vénáját gyerekkora óta ráerőltette először a szomszédokra, majd az iskolatársaira, később a helyi stand-up klubokban ücsörgő közönségre. 2007-ben Michael Bay főszerepet adott neki nagyszabású autós sci-fijében, a Transformers-ben, ami kritikailag nem annyira, ám bevételi oldalon nagyon sikeres volt – LaBeouf játékát szinte az összes amerikai lap dicsérte.

Innentől vált igazán izgalmassá a világ a színésznek: Bay után egy másik gigászi produkciókra szakosodott rendező, Steven Spielberg látta meg benne a potenciális sztárjelöltet, miután megnézte LaBeouf Stanley, a szerencse fia című filmjét. A rendező őt választotta az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága egyik főszerepére, ahol Harrison Ford fiát játszhatta, de már azt tervezték, ő veszi majd át Jones professzor ostorát a továbbiakban.

Úgy nőttem fel, hogy ha eljutsz odáig, hogy Spielberggel dolgozz, akkor kész, megvagy

mesélte egy Variety-interjúban, és mint kiderült, eredetileg Macaulay Culkin mintájára akart szerepeket kapni, például olyan filmekben, mint a Reszkessetek, betörők! Több filmet leforgatott még az évtized végéig, ezek között két Transformers-folyatás is akadt – ekkortájt már elég sokszor összetűzésbe került a hatóságokkal.

Konkrétan szétverte Hollywoodot

Az ámokfutása még 2005 környékén kezdődött, amikor konyhakéssel rárontott a szomszédjára, mert az kocsijával ráállt a felhajtójára – az ügy miatt bevitték a Los Angeles-i rendőrkapitányságra. Készítettünk egy idővonalat arról, milyen balhékban vett részt a kétezres évek közepétől.

Fotó: Patrik Stollarz / AFP

Betegség és javulás

A szállodai balhézása után megvizsgálták őt, és megállapították, hogy akárcsak az apja, ő is poszttraumás stressz szindrómában szenved. A színész egészen másra gondolt először. „Azt hittem, hogy alkoholista vagyok, mármint igazi kemény alkoholista, amivel kezdenem kell valamit.”

2019 júniusában Josh Horowitz készített LaBeouffal egy húszperces interjút a YouTube-ra, ahol a színész őszintén beszélt az elmúlt évek botrányairól. Mint mondta, csak a magabiztosságát akarta megtalálni, hogy méltó módon állhasson olyan színészek mellett, mint Sean Penn vagy Gary Oldman, „ne csak a kölyök legyen a Transformersből, aki amúgy szart se tud”. Szerinte a nagy színészeket nem érdekli, hogy ő például miben szerepelt, nekik az érdekes, milyen ember Shia LaBeouf, miből táplálkozik a színészetet illetően. A beszélgetésben arra is kitért, hogy mostanság amatőr színházat csinál, főként olyanoknak, akiket egyáltalán nem érdekelnek a színdarabok, emiatt szeretnék meghozni a kedvüket.

Nem az vagyok, aki a »megmentem a világot« szarsággal próbálkozik. Azért vagyok itt, hogy valami jót tegyek. Hiszem, hogy a jó munka az életben átélt tapasztalatok miatt lesz olyan, amilyen. És tudom, hogy nagyon sok jó ember van itt, jó munkamorállal.

2019 novemberében megjelent a Honey Boy című filmje, amit ő rendezett, a főszerepet is ő játszotta. Főként gyerekkori élményeiből táplálkozott, a főszereplő apát pedig a sajátjáról mintázta. A kényelmetlenül őszinte élményként leírt LaBeouf-film jó pontokat szerzett a kritikusoknál, ekkor Kristen Stewart ült le vele beszélgetni a Varietynél, majd arról kezdtek agyalni, LaBeouf mit szeret a filmforgatásokban.

Lehangoló választ adott:

Azt hiszem, egyáltalán nem okoz örömet az életem. Elmagyarázom: a hétköznapokban nem szeretem a fagyit. De ha adsz nekem forgatáson egy fagyit, akkor kurvára imádom a fagyit. Ezt teszi velem a forgatás. Megszerettet velem dolgokat.

Még abban az évben megkapott egy főszerepet Tyler NilsonMichael Schwartz rendezőpárostól The Peanut Butter Falconban, ahol egy Down-szindrómás színészkollégájával, Zack Gottsagennel játszott együtt, na meg Dakota Johnsonnal. LaBeouf és Gottsagen nagyon összebarátkoztak a forgatások alatt, előbbi támogatja fogyatékossággal élő kollégáját a színészi pályán, egy interjúban arról is beszélt, sok dolgot tanult Gottsagentől. Többek között azt, hogy érdemes jobban figyelni az embereket beszélgetés közben, és mindig nyitott szívvel kell mások felé fordulni. Johnsonnal kiegészülve egy másik beszélgetésben arról értekeztek, Gottsagen nem az alapján ítéli meg az embereket, mit tettek korábban, vagy hogy milyen balhék voltak körülöttük, szimplán csak arra fókuszál, amilyennek látja őket. Ez LaBeoufnak segített, sokkal érettebbé vált a kvázi új esélytől, amit a Gottsagennel közös munka hozott számára.

A jó viszony a forgatás és a filmbemutató után is megmaradt, sőt az idei Oscar-gálán ők ketten adták át a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat. Gottsagen nehezen nyitotta ki a győztest rejtő borítékot, LaBeouf pedig mosolygott mellette, ezt az internet úgy értelmezte: a színész kiröhögte Down-szindrómás kollégáját. Gottsagen anyja elmondta, szó sincs erről: „Shia fantasztikus. Imádjuk őt. Szerintem azért vigyorgott, mert nehéz volt kinyitni a borítékot. A barátságuk nagyon szép”. Mint kiderült, LaBeouf nem szokta promózni saját filmjeit, de Gottsagen miatt most megtette, hogy végig támogatni tudja a fiút.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images/AFP

LaBeouf egy évtizedet átölelő ámokfutására nehéz magyarázatot találni, amolyan Mel Gibson-módra kirekesztette őt Hollywood, stúdiófilmekbe már nem hívják – ő maga nem is menne, ahogy Horowitz-nak mondta –, ezért a független filmes vonalon mozgolódik. Egyelőre ügyesen csinálja, a The Peanut Butter Falcon jó kritikákat kapott, LaBeouf pedig egy új esélyt arra, hogy valami fontosat még tegyen a filmes világban,

lehetőleg anélkül, hogy teljesen megbolondulna.
Fotó: Emma McIntyre/Getty Images for HFA/AFP