Leleplezzük! Rejtegeti új párját a TV2 idősödő sztárja

Karrierje és magánélete is úgy alakul, ahogy mindig is szerette volna Szíj Melinda. Végre az álomfelkérés és az álomférfi is rátalált.
Kapcsolódó cikkek

Szíj Melinda boldogabb mint valaha. A karrierje is felívelőben van és sok megpróbáltatás után rátalált a szerelem. Az asszony, miután előkelő helyezést ért el a Megasztár 5-ben, nem adta fel civil munkáját, amellett tett eleget a felkéréseknek. “Nem akarom mindenáron az emberek torkán lenyomni a lényemet. Tudomásul veszem, hogy sokan nem szeretik, amit csinálok” – indokolta, hogy miért nem áll színpadra gyakrabban.


Most azonban nagy álma teljesült Melindának, a Győri Balett igazgatója ugyanis felkérte, hogy énekeljen Edith Piaf-dalokat a társulat legújabb produkciójában, ő pedig gondolkodás nélkül igent mondott.


Melinda, aki soha nem nyilatkozott szívesen a magánéletéről, az Aktív kamerái előtt is szűkszavúan vallott: “Van egy párom, és nagyon boldog vagyok vele, de erről többet nem kívánok beszélni” – szögezte le az asszony.