Az Atlético Madridhoz télen visszatérő Diego Costa egész pályafutása a balhékról szólt – a gólok mellett természetesen. Szinte hetente produkált valami ökörséget, lökdösődött, vagy éppen megtaposott valakit. Ironikus módon visszatérése utáni első bajnokiján a Getafe elleni 2-0-s győzelem során ki is állították két sárga lappal, pedig éppen semmi rosszat nem tett.
A spanyol As beszámolója szerint Fernando Toresszel bokszkesztyűt húzott és elment levezetni a feszültséget.
A ringben is ugyanúgy küzd, mint a futballpályán. Komolyan veszi az edzéseket, gyorsan akar tanulni. Látszik rajta, hogy szívből csinálja
– idézik a két labdarúgóhoz kijelölt edzőt, Óscar Meléndezt.
Amíg az eltiltása tart, az edzésmunka része lesz majd az ökölvívás a spanyol számára, de ki tudja? Biztosan sokan megnéznének vele egy hivatalos bokszmeccset is…