A teljesen irracionális Fradi-döntés, ami még akár jó is lehet

A Ferencváros vezetősége kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a német Thomas Dollal, majd szerdán kinevezte a csapat új vezetőedzőjét, a Dinamo Kijev, később a Tottenham, majd a West Ham United korábbi sztárjátékosát, az ukrán Szergej Rebrovot.

Az új edző személye felvet egy-két kérdést, bár elöljáróban azt is leszögezhetjük, egyáltalán nem biztos, hogy rossz döntést hozott a klub.

Stíluskavalkád

Ha visszakanyarodunk hat évet, azt látjuk, a holland Ricardo Moniz (2012-13), majd Thomas Doll (2013-18) után Rebrov a harmadik külföldi edző, egyben a harmadik stílus, játékfelfogás, amelyikkel a klubvezetés megpróbálja a zöld-fehér alakulatot Európába vezetni.

Moniz volt az utóbbi évtizedek első szakembere a Ferencvárosnál, aki megérkezése után rögvest klubfilozófiáról, identitásról beszélt. Sokak megrökönyödésére Varga Zoltánt – a Ferencváros emblematikus játékmesterét – nevezte meg kedvencének és példaképének. A holland ennek megfelelően állította vissza a tradicionális, Fradira jellemző stílusjellemzőket, a mindenek felett álló támadófocit. Ennek megsegítésére a magyar viszonyok közt minőségi játékosegyéniségeket hozott (Jenner, Besic, Leonardo). Munkája azonban nem érett be, összekülönbözött a klubvezetéssel, bő egy év után menesztették.

Helyére hozták Dollt, aki Monizzal ellentétben nem egyéniségekben gondolkozott, hanem a német iskolának megfelelően gépezetben. Fokozatosan szorította vissza az általa nem csapatjátékosnak titulált futballisták mozgásterét, de ő is a támadó foci mellet tette le a voksát. Mindez magyar viszonyok között ragyogóan működött – az elmúlt öt év legtöbb trófeát begyűjtő edzője –, de nemzetközi viszonylatban sehogy, a mérlege siralmas.

Rebrov ehhez képest újabb pálfordulás, hiszen az ukrán futball szinte semmiben nem különbözik az orosztól (szovjettől), ami meg pont olyan távol áll a hollandtól és a némettől, mint Amszterdam vagy Berlin Moszkvától és Kijevtől.

Mi várható a szovjet futballiskolán szocializálódott extámadótól?

Kevesen tudják, de a modern futball egyik alapkő-letevőjének Viktor Maszlovot (1910-1977) tartják. Maszlov a Dinamo Kijev edzőjeként 1964-70 között elsőként vezette be a 4-4-2-es játékrendszert. Ekkor még a világ vagy a WM-, vagy a 4-2-4-es játékrendszerben gondolkodott. Maszlov ehhez képest felcserélhető szerepkörökkel, a klasszikus szélső nélküli játékkal, a területvédekezéssel, az abból szervezett letámadással ért el sikereket. Maszlov tanait szellemi utódja, korábbi játékosa, Valerij Lobanovszkij fejlesztette tökélyre.

Rebrov 1992-2000 között futballozott Kijevben, ezalatt két meghatározó edző oktatta,

• a szintén Maszlov keze alatt pallérozódó magyar Szabó József (megszakításokkal 1992-1996) és
• az a Lobanovszkij (1997-2002), aki 1982-1993 között a szovjet válogatott szövetségi kapitányi tisztségét is betöltötte, így az 1986-os mexikói világbajnokságon a magyar válogatott is ízelítőt kapott az általa képviselt iskolából.

Szergej Rebrov ezt az iskolát, a cél- és gépfutball eszmerendszerét tanulta meg és a kornak megfelelően továbbfejlesztett változatát érzi sajátjának.

A 2018-as labdarúgó-világbajnokságon azt láttuk, hogy a torna előtt lesajnált szovjet iskola szinkronban áll és felveszi a versenyt a jelenlegi domináns nemzetközi trendekkel. Leegyszerűsítve: a stabil védekezésből vezetett, viharsebes kontratámadás nemzetközi szinten is képes eredményes lenni, még a nagyobb játékerő, a kreatív labdarúgók sokaságát felvonultató Spanyolország ellen is.

A szovjet iskolában nem számít, hogy egyénileg milyen képzett vagy tehetséges valaki, pusztán az, mekkora hasznára tud lenni a csapatnak. Ha pedig valaki egyik fogaskerék szerepét sem tudja betölteni, akkor annak nincs helye a csapatban

– foglalja össze az orosz játékértelmezést Futballforradalmak című könyvében Jonathan Wilson.

Az orosz játékosprofil ennek megfelelően az alábbi:

• igazi csapatjátékos, kevés egyéni játékelgondolással,
• célfutball értése, jó játékolvasó képesség a letámadáshoz, a labdavesztés utáni visszatámadáshoz,
• sebesség a labdaszerzéshez és a kontratámadás vezetéséhez,
• tökéletes fizikai felkészültség az ellenfél 90 percen keresztüli nyomás alatt tartásához.

Rebrov a fentiek alapján feltehetőleg a szervezett, stabil védekezésből kiinduló kontrajáték híve lesz a Groupama Arénában is függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Maximum a védelmi vonalat húzza meg hol a kapuhoz közelebb, hol távolabb. Ez az iskola elég messze áll a legendás Fradi-edző, Mészáros „Dodó” József által megfogalmazottaktól, miszerint a Fradi stílus, „a kombináció és a lendület keveréke”.

Azt is szögezzük le gyorsan, hogy míg Dodó bácsi idejében ezzel a Fradi-stílussal és az akkori játékosegyéniségekkel Európában meghatározó csapat tudott lenni a Ferencvárossal, és az 1965-ös Vásárvárosok Kupáját is megnyerte, addig bő ötven évvel később a nemzetközi és a magyar klubfutball között óriásira nyílt az olló.

A tudás és pénztárcabeli különbség pedig azt bizonyítja, hogy a Dárdai Pál-féle válogatott, a Paulo Sousa-, és momentán a Marko Nikolics féle Videoton, illetve MOL Vidi is csak a „védekezz és kontrázz” futballal tud nemzetközi szinten labdába rúgni.

Így bár a Fradi vezetés úgy ugrál a stílusok és futballfilozófiák között, mint nyolcéves kislány a játszótéren lábakon kifeszített kötelek közt, még az is lehet, nemzetközi előrelépés terén a lehető legjobb döntést hozta. Ha a szurkolók kellő türelemmel viseltetnek az új stílus elsajátítása iránt, Rebrov akár még sikerre is viheti a Fradit. Nem csak itthon, Európában is, egy áhított csoportkör erejéig. Ez azonban leghamarabb 2019 nyarán derülhet ki.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu