Szilágyi Liliána édesanyja is tanúskodhat a bíróságon

Összesen tizenkilenc tanút kértek fel, senki sem volt elutasító, de vannak ingadozók. Szilágyi Zoltán becsületsértési pert indított lánya ellen.
Kapcsolódó cikkek

Szilágyi Liliána testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolja édesapját, Szilágyi Zoltánt, utóbbi pedig becsületsértés vádjával jelentette fel a lányát. A per pénteken kezdődött, amely során az úszónő számos esettel illusztrálta apja bántalmazó viselkedését, a bíró pedig felfüggesztette a rágalmazási pert és bejelentette, a vallomás jegyzőkönyvét mellékelve feljelentést tesz az apa ellen.

Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István a Borsnak nyilatkozva elmondta, tizenkilencen, köztük az édesanya tanúskodhat a sportolónő mellett.

„A becsületsértés miatt indult ügyekben a törvény lehetővé teszi, hogy ha közérdek vagy nyomós magánérdek indokolja, akkor lehetőség van úgynevezett valóságbizonyításra, és az erre irányuló indítványunknak a bíróság helyt is adott.

Ebben a körben mi már bejelentettünk a bíróságnak 19 tanút, többek között Liliána édesanyját, akinek a legnagyobb rálátása van ezekre az eseményekre.

A tanúk közül senki sem volt elutasító, de vannak ingadozók, mert ez egy kényes ügy” – mondta az ügyvéd, aki hozzátette, ilyen ügyekben tanúskodni sem jó, természetes emberi reakció szerinte, ha valaki nem szívesen akar részt venni benne, már csak amiatt is, mert sajtónyilvános az per – noha Szilágyi Zoltán korábban kérte a sajtó kizárását, ezt elutasították –, előfordulhat, hogy nagy nyilvánosság előtt kelljen kényes kérdésekről beszélni. „A vonakodás csak ebben a tekintetben áll fenn, és csak egy-két potenciális tanú részéről, de ez nem azt jelenti, hogy ne állnának ki teljes mellszélességgel Szilágyi Liliána és az általa képviselt ügy mellett” – tette hozzá Keviczki István.

A kiterjedt nyomozás miatt a bírósági per sokára folytatódik majd, annak eredményeitől függ, hogy büntetőügyként folytatódik-e vagy sem.

Kapcsolódó
Ha engedjük érzelmileg átélni a bántalmazást, abba „belehalunk”
A Szilágyi Liliánának sokat segítő két pszichológust, Goschi Gabriellát és Pálvölgyi Ágnest kérdeztük a sportban felszínre kerülő bántalmazásokról, mintázatokról, a sportpszichológia helyzetéről, lehetőségeiről.