A görög teniszező nem mondhatja el magáról, hogy osztatlan népszerűségnek örvend.
A New Yorkban zajló Grand Slam-torna honlapja szerint a magyar játékos az olasz Stefano Travaglia oldalán csütörtökön két sima szettben, mindössze 52 perces mérkőzésen kapott ki a hatodik helyen kiemelt Kevin Krawietz, Horia Tecau német, román duótól.
Női egyesben a negyedik kiemelt Karolina Plískova közel volt a kieséshez, meccslabdát is hárított, ám végül legyőzte Amanda Anisimovát és bejutott a harmadik fordulóba.
A cseh játékos remekül szervált a találkozón, 24 ászt is ütött, ám ez nem volt elég a magabiztos győzelméhez. Anisimova a második játszmát rövidítésben megnyerte és egyenlített, majd a döntő szett is tiebreakben dőlt el, amelyben a 20 éves hazai teniszező már 5-2-re is vezetett, és 7-6-nál meccslabdához jutott, Plískova azonban ezt követően már nem veszített pontot.
A férfiaknál a világelső Novak Djokovic a papírformának megfelelően könnyedén verte a holland Tallon Griekspoort, a 10. helyen rangsorolt lengyel Hubert Hurkacz ugyanakkor kiesett, méghozzá az első körben Fucsovics Mártont búcsúztató olasz Andreas Seppivel szemben.