Nem úsztuk meg a norvégok elleni súlyos vereséget a kézi Eb-n

Utolsó mérkőzésén sima, 32-21-es vereséget szenvedett Norvégiától a magyar női kézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon, így végül csak a 10. helyen zárt.
Kapcsolódó cikkek

Amitől tartani lehetett, már az első percektől megvalósult: a körülményes magyar támadásokat sikeresen megkontrázta az ellenfél, és mire megszereztük első gólunkat, már 4-0-s hátrányban voltunk.

Kapcsolódó
Folytatódott a kézilabdacsoda, Horvátország Eb-elődöntős
Pedig győzelemmel a németek jutottak volna a négy közé.

1-6-nál időt kért a két magyar kapitány, de a helyzet nem javult: Silje Solberg jól védett, a norvégok teljesen más dimenzióban kézilabdáztak, és gyakorlatilag 20 perc alatt lerendezték a mérkőzést (5-14).

Ellenfelünk a szünetben 17-9-re vezetett, majd a negyvenedik percben alakult ki először tízgólos különbség, pedig addigra már jószerével a norvégok második csapata volt a pályán.

A hajrában még lehetett számolgatni (mert abban mindig erősek vagyunk), hogy ha megússzuk nyolcgólos vereséggel, akár a 9. hely is meglehet, de Nora Mörkék megrázták magukat, és végül 32-21-re nyertek, így a magyar válogatott végül a 10. helyen végzett az Európa-bajnokságon.

A mezőny legeredményesebb játékosa Nora Mörk volt, aki nyolc lövésből hét gólt dobott. A Győri Audi ETO KC norvég játékosai közül Veronica Kristiansen nem szerepelt a mérkőzésen, Stine Oftedal és Kari Brattset is egy-egy gólt szerzett, Silje Solberg pedig 19-ből tíz lövést védett. A többi kapus közül Katrine Lunde nyolc, Bíró Blanka kilenc, Szikora Melinda három lövést hárított.

A magyarok legeredményesebb játékosa Kovacsics Anikó volt, aki 12 lövésből hét gólt dobott.

A válogatott a csoportkörben legyőzte Szerbiát, viszont Horvátországtól és a világbajnok Hollandiától, illetve a középdöntőben Németországtól kikapott, így már a románok hétfő esti legyőzése előtt biztossá vált, hogy nem játszhat helyosztót.

A pénteki elődöntőben a címvédő franciák a horvát, a házigazda dánok pedig a norvég válogatottal találkoznak.

Női kézilabda Eb, középdöntő, 3. forduló II. csoport

Magyarország – Norvégia 21-32 (9-17)

Korábban:
Horvátország – Németország 23-20 (12-12)
Hollandia – Románia 35-24 (16-12)

 

A csoport végeredménye: 1. Norvégia 10 pont, 2. Horvátország 8, 3. Hollandia 6, 4. Németország 4, 5. MAGYARORSZÁG 2, 6. Románia 0