50 év után lett ismét Super Bowl-győztes a Kansas City Chiefs csapata, amely alaposan megünnepelte a nagy diadalt.
A csapat utcai parádén vett részt, ahol fogyott a sör rendesen, az irányító, Patrick Mahomes elkapókat idéző módon halászott le egy sörösdobozt, majd pillanatok alatt magába döntötte a nedűt.
Mahomes csapattársát, Travis Kelce-t is kiszolgálta, amikor a buszról locsolta a sört neki.
A San Francisco elleni nagydöntőben fontos touchdownt szerző Kelce aztán a mikrofont magához ragadva emlékezetes beszédet adott elő, amelyben fényezte kicsit a társait, kiemelte, hogy Andy Reid főedző 21 év után tudta megnyerni a Super Bowlt, és megemlékezett arról, hogy a rájátszás első körében 24 pontos, a döntőben pedig 10 pontos hátrányból tudtak nyerni.
A Super Bowl után az USA elnöke, Donald Trump is megvillant, aki Twitter-üzenetben gratulált a Chiefsnek, egyben egész Kansas államnak a nagy sikerhez, apró szépséghiba, hogy Kansas City Missouri államban található. Mahomes nem is hagyta ki a ziccert, hogy mindenkit emlékeztessen Trump kínos bakijára.
Kiemelt kép: Kyle Rivas / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP