Ilyen lehet a felújítás után Göncz Árpád egykori otthona

Építési engedélyhez jutottak a Vérhalom tér 7/B. felújítási tervei, kérdés azonban, hogy ezek fognak-e valóra válni.

A köztársasági elnöki posztot 2000-ben elhagyó Göncz Árpád (1922-2015) élete utolsó tizenöt évének tanúja, a II. Vérhalom tér 7/B. 2022-ben került magántulajdonba: a szomszédos Pentelei Molnár utca 6. számú ingatlannal együtt, egy német tulajdonosi hátterű cég birtokába került.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) árverésén összesen közel 1,2 milliárd forintért gazdát váltó területen a gazda nyilvánvalóan felújítással számolt: 2023 januárjában felmérette a tulajdonát, majd nyilvánvalóan megbízott egy építészirodát, hogy készítse el a szükséges terveket. Ennek részleteiről a közelmúltig semmit sem lehetett tudni – sőt, decemberben egy ingatlanhirdetésben új gazdát is kerestek a villának –,  néhány napja azonban az egykori Stühmer-gyár átépítésén is dolgozó D55 Építész Iroda saját Facebook-oldalán mutatta be a várható átalakulást:

Az építésziroda hozzátette: a Kocsis Tivadar tervei szerint, 1936-1937-ben született neobarokk villaépület

helyi védelem alatt áll, mivel kevés, ennyire jó állapotban megőrzött villa maradt ránk ebből a korszakból.

A védelem oka valójában nem egészen ez volt, hiszen a II. kerületi Önkormányzat 2023. január 26-i ülésén azért döntött az ideiglenes helyi védvonal a házra való azonnali kiterjesztéséről, mert

tartottak a várható átépítéssel járó esetleges értékvesztéstől.

A D55 az esetleges eladásról szóló decemberi cikkünkkel egybehangzóan kijelentette:

az épület négylakásos társasházzá alakul,

feltéve persze, ha a tulajdonos valóban ezt a tervcsomagot akarja majd használni.

Erre minden esély megvan, hiszen a rajzokat október 27-én benyújtották a Kormányhivatalhoz, ami november 27-én az építési engedély megadásáról döntött, ezt az álláspontját pedig december 18-án véglegesítette, így nincs semmi akadálya annak, hogy a munkák akár holnap megindulhassanak.

ÉTDR - A Vérhalom tér felé néző déli homlokzat várható képe.
ÉTDR - A leendő déli arc.
ÉTDR - A keleti homlokzat képe mellett a mélygarázs keresztmetszete is jól látszik.
ÉTDR - A nyugati homlokzat.
ÉTDR

Az engedélyezési tervek egy része publikusan érthető: ezekből egyértelműen látható, hogy a nyolc autót elnyelő mélygarázzsal számoló építészek megőrizték az eredeti tetőformát, azt azonban

tetősíkba illesztett ablakokkal, illetve az utcai, illetve két udvari főhomlokzat felett is látható mozgatható lamellás rendszerrel törték meg.