Most, hogy elénekelted a dalodat, cselekszel is végre? – baloldali válasz érkezett a jobboldali countryslágerre

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek Oliver Anthony The Rich Men North of Richmond című dala körül: a Republikánus Párthoz kötődő jobboldali médiacsatornák illetve politikusok által is népszerűsített dalról a múlt héten írtunk cikket, azóta a videó már túllépte a 30 millió megtekintést, hétfőn pedig a Billboard lista első helyére került, ami példátlan teljesítmény egy olyan előadótól, akinek ez az első rögzített próbálkozása. Bár a magát a dolgozó vidéki amerikaiak hangjaként pozícionáló virginiai énekes-dalszerző elhatárolódik mindkét nagy politikai párttól, nem véltetlenül fedezték fel a dalát a konzervatívok, hiszen a washingtoni elitet bíráló dal tele van a republikánusok trumpista-populista szárnyának kedves hívószavakkal.

A legtöbbet pedig azért bírálták, mert miközben a szegények és kizsákmányoltak szemszögéből íródott a szöveg, egyszerre hibáztatja a „segélyeken élősködő kövér embereket”, akik csokis kekszre költik az adókat. Ez utóbbi miatt is döntött úgy Billy Bragg, az angol protest folk baloldali legendája, hogy válaszdalt ír Anthonynak. Bragg a Guardianen megjelent cikkében leírja, hogy ahogy meghallotta Anthony hangját, egyből megtetszett neki a dal, és a szöveggel is egyet tudott érteni, egészen addig, amíg el nem jutott a fent említett részig:

Hűha! Mit akar ezzel mondani? A hajléktalan éhező embereknek segítség kell, de a túlsúlyosoknak nem?

– írja Bragg, akiben itt az is felmerült, hogy a dal valójában paródia, noha nem az:

Anthony itt tényleg a nála szegényebbeket tapossa lejjebb. Az egyszerű dolgozó emberek életét a gazdagok tönkreteszik, siránkozik, de ezt helyre tudjuk hozni, ha csökkentjük a segélyeket – és az adókat is. Ebben a kontextusban hallgatva a szöveget, megértettem, miért terjedt el a dal az Egyesült Államokban a jobboldaliak körében. Klasszikus példája annak a megosztó narratívának, amelyet a vezetők Joe Hill óta használnak arra, hogy a munkásokat szembeállítsák egymással. Ha a szegények faji hierarchia vagy kulturális sérelmek miatt harcolnak egymás ellen, akkor a dühüket azokról az emberekről terelik el, akik felelősek a helyzetükért – a gazdagokról, akik kizsákmányolják a dolgozókat és cserbenhagyják a rászorulókat

– írja Bragg, aki utal az 1915-ben koholt vádak alapján kivégzett szakszervezeti vezetőre és dalszerzőre, Joe Hillre is.

A hetvenes években a punk hatására aktivizálódó Bragg három évtizede már jól ismert hang a brit zenei életben, aki rendszeresen részt vett alulról szerveződő, baloldali politikai mozgalmakban, és ez gyakran tükröződik dalszövegeiben, miközben rendre felbukkan a neve a lemezeladási listákon is. Az ő Rich Men Earning North of a Million (Millió fölött kereső gazdag emberek) című válaszdala is konkrétan Anthony dalára reagál:

Semmi sem fog változni, ha csak annyit teszel
Hogy csak azt kívánod, bárcsak felébrednél, és ez nem lenne igaz

– énekli Bragg, aki aktivizmusra biztatja Anthonyt, és sürgeti, hogy vegyen részt a virginiai szakszervezetek újjáéledő küzdelmében:

Ha szakszervezetet alapítasz, hamarosan rájössz
Hogy a dolgozó emberek mind egyformák
Szóval nem fogjuk letaposni azokat, akik nélkülöznek
Egy kis megértés és szolidaritás kell

Bragg aztán arra is kitér, hogy a gazdagoknak csak arra van szükségük, hogy egymás ellen uszítsák a többieket, ezért kell összefogni inkább:

Tudjuk, hogy a kultúrharcok azért vannak, hogy eltereljék a figyelmet.
Míg a libertárius milliárdosok elkerülik az adófizetést.

– így Bragg, aki aztán számon is kéri Anthonyt:

Meg akarnak osztani minket, mert együtt erősek vagyunk,
Teszel valamit, most, hogy elénekelted azt a rohadt dalt?

A következő hetekben remélhetőleg erre is választ kapunk.

Kapcsolódó

„Azt hiszed, kemény vagy? Akkor próbáld meg ugyanezt vidéken!” – countrydalok tüzelik az amerikai politikát

Mindkét dal különösen a konzervatív amerikaiak körében vált népszerűvé. Valóban politikai üzenetek ezek, vagy csak az amerikai radikális jobboldal próbál rácsatlakozni egy népszerű jelenségre?