A Demóna folytatása csúnyán lemaradt a nagy elődtől

Nyerte a hétvégét ugyan, de csak a szerencsén múlt.
Kapcsolódó cikkek

Egyik ragyogó zöld szeme sír, a másik nevet Demónának: a történet második része, a Demóna: A sötétség úrnője nyerte ugyan a hétvégi mozibevételi versenyt, ugyanakkor viszont súlyosan elmaradt a stúdió elvérésaitól és saját elődjétől is. A film 36 millió dollárt gyűjtött a hétvégén az észak-amerikai (USA, Kanada) jegypénztáraknál, ami elég volt a vezető helyre, ám a 2014-es Demóna 69,4 milliós nyitásához képest elég karcsú összeg. A nemzetközi színtéren – ahol a legnépszerűbb Kínában és Oroszországban volt – termelt bevétellel együtt a film globálisan 153 millió dollárt hozott a hétvégén.

A második helyen 29,2 millióval a Joker áll, mely még mindig nagyon szépen termel, pedig ez már a forgalmazása harmadik hete, ezzel a Joaquin Phoenix főszereplésével készült, meglehetősen megosztó film hazájában 247, globálisan 737 millió dollárnál jár. A hétvége másik széles körben bemutatott premierfilmje az Államokban a Zombieland: A második lövés volt, mely 26,7 millió dollárral jócskán az elvárások felett teljesített, és a bevételi toplista harmadik helyen zárt. Ezt az animációs formában újragondolt Addams Family – A galád család követi, mely második hete van a piacon, és 16 millió dollárt termelt, ami még cikisebbé teszi a Will Smith főszereplésével forgatott Gemini Man teljesítményét: a szintén második hetét töltő film, mely közmondásosan rossz lett, mindössze 8 és félmilliót hozott, és jelenleg globális bevételeinek összértéke is mindössze 118 millió dollár, ami még mindig komolyan elmarad a film 138 milliós gyártási költségeitől. Azért sejthetően ki fog jönni nullára a film, sőt, talán egy pici pluszt is összehoz, ám a projekt háttere – mégiscsak egy Ang Lee a rendező – és ambíciója alapján nagyon nem erre a teljesítményre számítottunk, a Gemini Man jelenleg az év egyik, ha nem a legnagyobb bukása.

A széles körben bemutatott nagy projektek mellett két kisebb, ám nagyon fontos film is mozikba került Észak-Amerikában a hétvégén: limitált forgalmazással, de bemutatták a Willem Dafoe és Robert Pattinson főszereplésével készült fesztiválkedvencet, A világítótoronyt,  valamint a Taika Waititi főszereplésével és rendezésében készült Jojo Nyuszit, előbbi mindössze nyolc, utóbbi öt moziban volt látható, ám a következő hetekben mindkét film terjeszkedni fog. Hozzánk előbbi a Cinfesten már eljutott, klasszikus forgalmazásról azonban egyelőre nem tudni, és utóbbi is csak januárban kerül nálunk mozikba.

Kiemelt kép: Disney