Mint ismert, magyar idő szerint éjjel/hajnalban rendezték a 90. Oscar-gálát, amely idén sem magyar aranyszobrot, sem komolyabb izgalmakat nem hozott.
Ezzel együtt volt egy humoros vonulata is a díjátadónak, köszönhetően a házigazda Jimmy Kimmelnek, aki már a nyitómonológjában versenyt hirdetett, mondván az este végén
A Helen Mirren közreműködésével által prezentált 18 ezer dollár értékű nyereményt végül a Fantomszál kosztümjeiért a legjobb jelmeztervezésért járó Oscarral kitüntetett Mark Bridges vihette haza, miután sikerült igazán rövidre fognia a köszönőbeszédét, amely mindössze 36 másodpercig tartott.
Kimmel videójában a jet-ski és a verseny felkonferálása, illetve Bridges győztesként kikiáltása látható.