Idén nem lesz magyar film Cannes-ban

Kihirdették a 69. cannes-i seregszemle hivatalos programját.
Kapcsolódó cikkek

A mai napon Thierry Frémaux művészeti igazgató és Pierre Lescure igazgató Párizsban bejelentette a 69. cannes-i filmfesztivál hivatalos programját. A megnevezett filmek és személyek között magyar sajnos nem szerepel, ugyanakkor számos érdekes produkció és nagy visszatérő is akad.

A hollywoodi nagyágyúk közül Steven Spielberg, George Clooney, Julia Roberts, Jodie Foster, Kristen Stewart, Sean Penn és Jim Jarmusch is meghívást kapott a fesztiválra. Mellettük a nagy visszatérőnek számító európai rendezők: a belga Luc és Jean-Pierre Dardenne, a brit Ken Loach és a spanyol Pedro Almodóvar, valamint két román direktor, Cristian Mungiu és Cristi Puiu is részt vesz majd a programban.

A világ egyik legrangosabb filmes seregszemléjét május 11. és 22. között rendezik meg – az 1869 benevezett film közül a hivatalos programba végül 49 alkotást hívtak meg, ezek közül az alábbi 20 versenyezhet majd az Arany Pálmáért:

Forrás: MTI, Variety