Mindenkit meglepett a brit kormányfő az előrehozott választással, ahol gyakorlatilag nincs esélye

Május 22-én a Downing Street 10. előtt, zuhogó esőben Nagy-Britannia bőrig ázott miniszterelnöke, Rishi Sunak váratlanul bejelentette, hogy július 4-én parlamenti választást tartanak az országban. Döntése azért is volt meglepő, mert Sunak – akinek kormányfőként megvan a joga ahhoz, hogy bármikor feloszlassa a parlamentet, így új választást írjanak ki – korábban őszi időpontot jelölt meg a voksolásra. Többen pedig úgy vélték, hogy a 14 éve kormányzó Konzervatív Párt kitölti 2025 elejéig szóló, ötéves mandátumát, hogy a várható vereségüket megpróbálják minimalizálni.

A kormánypárt ugyanis a közvélemény-kutatások szerint nagyon rosszul áll, és ezt bizonyították a májusi önkormányzati választások is: a helyhatósági választásokon a toryk a 12 kulcsfontosságú polgármester-választásból 11-et elveszítettek, és elbuktak 473 önkormányzati képviselői helyet is.

Hazárdjáték

Elemzők szerint komoly kockázatot vállal a 44 éves miniszterelnök. A felmérések az ellenzéki, baloldali Munkáspárt történelmi mértékű, 20 százalékpont körüli előnyét mutatják, a toryk a 23 százalékukkal közelebb állnak a kispártokhoz: a Brexit Pártként ismert mozgalom utódjaként létrejött Reform UK-hez (11 százalék), a Liberális Demokratákhoz (9 százalék) és a Zöldekhez (6 százalék).

A brit választási rendszer sajátosságai miatt (csak egyéni választókerületek vannak, listás szavazás nincs, a legtöbb szavazatot kapó nyeri meg az adott választókörzetet, a vesztest nem kompenzálják) ez a parlament képviselői helyeinek leosztásában azt jelenti az Economist előrejelzése szerint, hogy – Észak-Írországot leszámítva – a 632 képviselői helyből a többséghez szükséges 326 mandátumot simán megszerzi a Munkáspárt,

• szám szerint 388-at, ami több mint a képviselői helyek 60 százaléka.
• 187 képviselője lehet a Konzervatív Pártnak,
• 22 a Liberális Demokratáknak,
• 25 a Skót Nemzeti Pártnak (SNP).

A Reform UK várhatóan nem szerez mandátumot, a Zöldek pár körzetben befuthatnak.

2019-ben még 365 mandátumot szereztek a toryk, 203-at a Munkáspárt, 11-et a Liberális Demokraták, 48-at az SNP. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az előző választáson az akkori kormányfő, Boris Johnson átütő győzelmet aratott azzal, hogy megígérte, befejezi a 2016-os népszavazáson eldöntött brexitet (ez nagy nehézségek árán sikerült is neki), és hogy nagyobb figyelmet kapnak a szebb napokat is megélt észak-angliai ipari területek. Ezek miatt olyan választókerületeket is megszereztek a toryk, melyek hagyományosan a Labourhöz tartoztak.

Rajt

„Minden szavazatért meg fogok harcolni, és megszolgálom a bizalmukat” – mondta Sunak a bejelentéskor, ami épp azon a napon történt, amikor a friss inflációs adatok kijöttek. Eszerint a több mint 10 százalékos infláció a kormányzása alatt 2,3 százalékra, hároméves mélypontra csökkent.

Jól mutatja ez, különös módon, mire apellál a miniszterelnök: arra, hogy kormányzása alatt sikerült stabilizálnia a Covid-járvány és az oroszok Ukrajna elleni inváziója (valamint, bár ezt nem említette, elődje, a mindössze hat héten át kormányzó Liz Truss) következtében megtépázott brit gazdaságot. A reálbérek is lassan egy éve nőnek azt követően, hogy a járvány után meredeken visszaestek, az ország gazdasága pedig nagyobb ütemben nő, mint Németországé, Franciaországé vagy Olaszországé.

A tervem működik

– mondta Sunak bizakodóan.

Bár meglepetés volt Sunak bejelentése, egyes elemzők már korábban is azt ecsetelték, nem lenne teljesen váratlan, ha az önkormányzati választás után a kormányfő még nyárra kitűzné az új parlament megválasztását. Az önkormányzati megmérettetést megelőzően a kormányfőnek ugyanis sikerült átvernie a törvényhozáson az egyik fő ígéretét, a Ruanda-tervet, amely alapján a bevándorlókat – menedékkérelmük elbírálása nélkül – az afrikai országba szállítanák át. A miniszterelnök a választás bejelentését követően arról beszélt, hogy egy repülő sem száll fel a voksolást megelőzően, csak akkor, „ha újraválasztanak”. A Ruanda-tervhez azért az is hozzátartozik, hogy a bevándorlás mértéke Sunak kormányzása alatt rekordszintre emelkedett, és azzal kapcsolatban is vannak kétségek, hogy a kitoloncolási program mennyire bizonyulhat sikeresnek.

Sunak egy bátor, erős politikus képében szeretne tetszelegni, akit nem tántoríthat el semmi. Egyes vélemények szerint ezt bizonyítja az ukrajnai háborúhoz való viszonya (az Ukrajna-barát Nagy-Britanniában növelték a védelemre szánt kiadásokat is), illetve a Ruanda-terv is. Ez a vakmerőség reményei szerint választási sikert eredményezhet.

Sunak személyes túlélése is közrejátszhatott azonban abba, hogy az előrehozott választás mellett döntött,

ugyanis, az önkormányzati választás kudarca és a párt jövőjének a kilátástalansága oda is vezethetett volna, hogy párton belül akár egy őszi választás előtt megpuccsolják.

Sprint

A választás kiírása sok tory politikust is meglepett. A bejelentés előtt pár órával az egyik képviselő azt mondta a frakcióvezetőjüknek, Simon Hartnak: „Azt hiszem, őrült lenne, ha meglépné” – idézi a Politico hírlevele.

Az egyik miniszter pedig kifejtette, nem akarták elhinni, hogy még azelőtt választást írnak ki, hogy egyetlen egy ruandai járat felszállt volna. Az Independent egy kifejezetten mérges backbenchert (pozícióval nem rendelkező alsóházi képviselőt) idézett:

Ez őrület! A tory párt nem áll készen, a képviselők nem állnak készen (…) Ez is mutatja, hogy a miniszterelnök le se szarja a backbenchereket. Nem vagyok abban se biztos, hogy a párt egyébként készen lenne a választás megvívására.

Hogy hirtelen döntésről van szó, azt jól mutatja, hogy a kabinet fontos tagjai sem tudhattak róla. A külügyminiszter David Cameron a kormányfő bejelentése miatt megszakította albániai útját, a védelmi miniszter, Grant Shapps pedig elhalasztotta litvániai megbeszéléseit. Ő egyike azon magas pozícióban levő toryknak, akik könnyen lehet, hogy elveszítik a választókerületüket.

Emellett elég sok tory jelentette be, hogy meg sem méretteti magát júliusban. Többen, mint a Munkáspárt áttörését hozó 1997-es vereségüket megelőzően. Számuk 78-ra ugrott, azaz a tory képviselők negyede döntött így, köztük:

• Theresa May ex-kormányfő (igaz, ő már márciusban eldöntötte ezt),
• Matt Hancock, a brit Celeb vagyok, ments ki innen! című műsort is megjárt korábbi egészségügyi és szociális miniszter,
• Ben Wallace volt védelmi miniszter,
• Michael Gove, aki mind az öt, 2010 óta regnáló tory miniszterelnök alatt minisztériumot vezetett,
• vagy a napokban súlyos betegségéből (vérmérgezésben elveszítette végtagjait) a parlamentbe éppen csak visszatért Craig Mackinlay.

A választáson induló népszerűbb konzervatív politikusok, ahogy az az önkormányzati választási kampányban is történt, igyekeznek távolságot tartani Sunaktól, nehogy a párt vagy a miniszterelnök kedvezőtlen megítélése rontson esélyeiken.

Olyan gyorsan indította el a kampányt a kormányfő, hogy a 650-ből több mint száz választókerületben nincs is tory jelölt (a Munkáspártnál ez a szám 20 körül van). A konzervatívok hátránya ráadásul tetemes, és öt hét alatt kellene ezen faragni. Truss 49 napos kormányzása alatt kezdett zuhanórepülésbe a kormánypárt népszerűsége, volt, mikor 30 százalékponttal is vezetett a Munkáspárt. Ezt Sunak miniszterelnöksége alatt sem igazán sikerült konszolidálni: az elmúlt hat hónapban beállt a 20 százalékpontos különbség. És nem sok bizakodásra ad okot az sem, hogy még egyetlen brit kormánynak sem sikerült a választást megelőző kilenc hónapban egy ekkora fordítást összehozni, nemhogy pár hét alatt.

Az Economist számításai szerint jelenleg egy százalék esélye van a toryknak kormányozni a választást követően. Elsöprő ellenzéki győzelem várható.

Sunak talán abban bízhat, hogy a kisebb pártokkal együtt sikerül gátat vetni a munkáspárti többségnek, ami megakadályozza Keir Starmert, az ellenzék vezetőjét abban, hogy automatikusan kormányt alakíthasson. A toryknal halvány esélyük lehet egy koalíciós kormányra, ahogy 2010-ben a liberálisokkal együttműködésben volt már ilyen, vagy ahogy 2017-ben az észak-ír Demokratikus Unionista Párttal (DUP) összejött ez Theresa Maynek.

A brexitpárti Reform UK tiszteletbeli vezetője, a „brexit arca” – aki végül nem méretteti meg magát a választáson –, Nigel Farage el is hintette, hogy készek lennének koalícióra lépni, csakhogy nekik nem igazán lesz a felmérések szerint képviselői helyük, a liberálisok és a SNP pedig nem valószínű, hogy ezt megtenné. Azaz ennek a forgatókönyvnek vajmi kevés esélye van.

Mi lesz július 4. után?

„Things Can Only Get Better”, vagyis

Ennél minden csak jobb lehet

– bömbölt Tony Blair 1997-es kampányhimnusza Sunak szerdai bejelentésekor egy, egyébként nem munkáspárti tiltakozó hangszórójából, ami majdnem megakasztotta a sajtótájékoztatót.

A Munkáspártot négy éve irányító, 61 éves Keir Starmer érdeme, hogy a három választási vereségbe is belehajtó Jeremy Corbyn korábbi pártvezető által meghatározott erélyesebb baloldali pozícióból – akárcsak az utolsó igazán sikeres elődje, Blair – visszatessékelte a pártot egy centristább pozícióba. Részben ennek köszönhetik a mostani választási esélyeiket. Ugyanakkor olyanok is vannak, akik csak a konzervatívok sikertelenségének és botrányainak tudják be mindezt, mivel Starmer nem tartozik éppen a karizmatikus vezetők közé.

Állítsuk meg a káoszt!

– hangzik el Starmer szinte pillanatokkal Sunak bejelentése után posztolt politikai hirdetésében. Vagyis nyugodt kormányzást ígér, hogy szemben a nemzetközi trendekkel – gondoljunk itt Donald Trumpra, Orbán Viktorra, Narendra Modi indiai miniszterelnökre vagy akár Boris Johnsonra – ő „unalmas” kormányfő lesz. De talán ezt is várják a választók az elmúlt évek változásai után, amikor

• a brexit,
• négy kormányfőcsere,
• vagy a több mint 70 évig uralkodó II. Erzsébet halála történt.

Starmer és csapata a tory vezetőkkel szemben alacsonyabb társadalmi osztályokból kerül ki (apja szerszámkészítő volt, két várható minisztere is szociális lakásban nőtt fel), és nem jártak elitegyetemekre. Helyettese, Angela Rayner 16 éves korában ott is hagyta az iskolát.

Nem tudom, mit kínálnak. És az igazat megvallva, szerintem önök sem tudják. És ez azért van, mert nincs is tervük

– mondta múlt szerdai bejelentésekor Sunak, ami egyben kampánynyitójának is tekinthető. Szerinte őt és politikáját ismerik a szavazók, míg a változást szajkózó Munkáspárt terveiről nem sok mindent tudni. És ezzel nincs egyedül. Amikor Startmer életrajzírója, Tom Baldwin megkérdezte a munkáspárti politikust, hogy mit jelent a starmerizmus, ingerülten csak annyit válaszolt, „a dolgok elvégzését jelenti”. Kampányában a legfontosabb üzenet a változás, a mikéntekről viszont egészen keveset árul el.

Elemzők nem is várnak túl nagy fordulatot Starmertől. Külpolitikailag a legtöbb célja azonos a két pártvezetőnek, az Egyesült Államokkal való partnerség, az EU-s kapcsolatok normalizálása, illetve Ukrajna segítése továbbra is kiemelt fontosságú lesz. Starmer azt is bejelentette, hogy – vélhetően a brexitpárti munkásosztálybeliek miatt –

nem próbálják meg az országot visszavezetni az EU-ba.

Pedig évekig kampányolt a kilépés ellen, amelynek fő ígérete, a bevándorlás visszaesése nem látszik megvalósulni. Ma a britek mintegy 60 százaléka egyébként inkább az EU-n belül lenne.

Nemrégiben Starmer hat pontot fogalmazott meg, amit kormányzása elején el akar érni. Ezek

• a gazdasági stabilitás,
• egy állami tulajdonban lévő, tiszta energiával foglalkozó vállalat létrehozása,
• az illegális bevándorlás csökkentése a La Manche csatornán,
• az utcai bűnözés visszaszorítása,
• több tanár
• és a rövidebb várólisták az egészségügyben.

A Ruanda-tervet azonban leállítaná, vagyis nem indítaná el, helyette egy Határbiztonsági Parancsnokságot hozna létre a csónakos átkelések kezelésére, az illegális bevándorlás korlátozására.

A 2019-es csúfos választási vereség (1935 óta nem szaladt bele ekkora pofonba a Munkáspárt), illetve a párt középre pozicionálása óta a baloldalibb politikát szorgalmazó párttagok Corbynnal együtt kiszorultak a vezetésből (közülük többen most függetlenként indulnak, tulajdonképpen a Labour ellen). Ezzel együtt a Munkáspárt elengedett több, korábban fontos baloldali ígéretet is (a vasutak államosítását, a szakszervezeti vezetők bevonását a vállalatok igazgatótanácsába, az ingyenes egyetemi oktatást), mivel Nagy-Britannia pénzügyi helyzete annyira korlátozott, hogy nagy kiadást jelentő jóléti és egyéb programoknak nincs tere.