Donald Trump felébredt

Donald Trump négy nappal a németországi parlamenti választások után, csütörtökön gratulált Angela Merkel kancellárnak győzelméhez, az amerikai elnök telefonon hívta fel a német vezetőt.
Kapcsolódó cikkek

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök sok sikert kívánt negyedik kormánya megalakításához Angela Merkelnek. Az elnök hangsúlyozta a Washingtont és Berlint összekötő mély kapcsolatokat, valamint az Egyesült Államok elkötelezettségét a német kormánnyal és a német néppel fennálló erőteljes és régmúltra visszatekintő szövetség mellett.

Merkel barátai lettek a legnagyobb ellenségei
Nehéz lenne Angela Merkelt a mostaninál is nehezebb helyzetbe hozni. Amikor már majdnem megegyezett az egyik oldallal, jött a másik.

A telefonbeszélgetésben a két politikus megvitatta

Az elnök és a kancellár megvitatta azt is, hogyan lehetne békés úton mentesíteni a Koreai-félszigetet az atomfegyverektől.

Donald Trump és Angela Merkel között korábban nem volt feszültségektől mentes a viszony. Az amerikai elnök erőteljesen bírálta az európai migránsválságban játszott német szerepet és e válság német kezelését, valamint Berlin kereskedelempolitikáját. Angela Merkel pedig nem hagyta kritika nélkül az Amerika az első jelszóval fémjelzett amerikai politikát.

Júliusban a G20-as országcsoport Hamburgban megtartott csúcstalálkozóján azonban az amerikai elnök látszólag stílust váltott, s bár korábbi álláspontjait fenntartotta, dicsérte Merkel kancellár vezetői képességeit.

(MTI, kiemelt kép: Europress)