Orrát törte hétéves nevelt fiának

A férfi élettársa autójával akart menekülni, de nem jutott messzire, mert a kocsi lángra kapott.
Kapcsolódó cikkek

A bűncselekmény még vasárnap történt Szigetszentmiklóson, a Pest megyei rendőrség most számolt be a részletekről. A férfi részegen ment haza. Előbb a nővel kezdett veszekedni, majd a gyerek következett. A kicsit meg is verte, eltörte az orrát. Ezután elvette az asszony pénzét és kocsiját, majd elhajtott. Útközben azonban kigyulladt az autója, így kapták el a rendőrök.

Kiderült, hogy az agresszív férfi büntetett előéletű, jelenleg is több eljárás van folyamatban ellene. A rendőrök védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy ellen elkövetett súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást ellene, és kezdeményezték, hogy a bíróság helyezze előzetes letartóztatásba.