Hétfő reggel 8-tól pénteken négyig lehet szülni a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban

Azt ígérték, nem lesz kórházbezárás. Legalábbis hétköznap.

Nem zárják be, de hétvégeken megszűnik egy sor ellátás a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban – ez derül ki a kórház honlapján megjelent tájékoztatásból. A közel 100 ezer lakost ellátó intézmény nem kapkodta el a bejelentést, az intézkedések március elsejétől, tehát mától lépnek életbe, az erről szóló szűkszavú tájékoztatás pedig ma reggel került ki a honlapra. Ebben dr. Rumi Márk orvosigazgató a lakosságot az „új ellátási struktúráról” értesíti, e szerint:

A lakosságot teljesen váratlanul érte az intézkedés, korábban semmilyen bejelentés nem érkezett, nem kaptak tájékoztatást arról, hogy lényegében nappali kórházzá degradálják a Karolinát. „A feleségem harmadikára van kiírva szülni, az péntek, akkor most eleve Győrbe menjünk, vagy ha délelőtt megszül Óváron, akkor majd délután négykor átszállítják, vagy hogy lesz? – tamáskodott lapunknak egy helyi lakos. Győr a várostól jó 40 kilométerre van, az M1-es autópálya és a Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon viszonylag jó a közlekedés, de még így sem biztos, hogy egy óra alatt megjárható az út, a kórház ellátókörzetébe tartozó szigetközi kistelepülésekről pedig már jóval kacifántosabb eljutni a megyeszékhelyre.

A kavarodás garantált, ugyanezen naptól áll fel ugyanis az új ügyeleti rendszer a megyében, így Mosonmagyaróváron is a megszokott két háziorvosi ügyelet és a vidéki ügyelet (ahová a külföldiek és a nem helyi lakosok fordulhattak eddig) helyett egyetlen ellátó pont marad, és áttérnek a mentőszolgálat által vezényelt rendszerre. Az egyeztetés nélkül erőltetett átszervezés miatt tiltakozott a Magyar Orvosi Kamara, amelyre válaszul az Orbán-kormány jogszabállyal fosztotta meg jogosítványától a szakmai érdekképviseleti szervezetet.

A nyugati határszélen lévő Karolina hányattatásai azonban nem most kezdődtek. A Covid-járvány idején, 2020 végén vadonatúj szülészetet adtak át, majd néhány nap múlva bezárták. A Nemzeti Népegészségügyi Központ határozatban ideiglenesen felfüggesztette a Karolina Kórház szülészet-nőgyógyászat, sebészet és traumatológia fekvőbeteg szakellátását szakorvos hiány miatt.

Néhány nap múlva aztán Nagy István agrárminiszter a térség országgyűlési képviselője az asztalra csapott, és elintézte, hogy visszaálljon a régi rend.

Éppen két éve, 2021 márciusában újra kitört a pánik a városban, az a hír terjedt el, hogy a kórház nagy része bezárhat, a sürgősségi és a fekvőbeteg-ellátást is áthelyezhetik Győrbe. Akkoriban sokan felmondtak, nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Aztán mégis maradt a kórház, az önkormányzat nyújtott anyagi forrást, hogy a kórház ki tudja állítani az ügyeletet, megoldja a szakemberhiányt. A város idei költségvetésében azonban nem szerepel kiadás a kórház költségeire.