Felrobbant a Facebook attól a javaslattól, hogy a nyugdíj összege függjön a felnevelt gyerekek számától. A szakmai konferencián ismertetett elgondolás szerint figyelembe vennék, ki hány gyerekkel járult hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához, és ennek arányában járna a nyugdíj, amelyben a végső finanszírozó maga a felnevelt gyermek. Pontozás alapján döntenének a nyugdíj összegéről – minden felnevelt gyermek után pontokat kapnának, akik részt vettek a nevelésben. Feltételezve, hogy a gyermek neveléséhez a szülők és társadalom 2:1 arányban járul hozzá, a szülők gyermekenként egy pontot kapnának, fél pontot pedig az adófizetők között osztanának szét az adófizetés arányában. (A szülők adófizetőkként is kapnának pontot.) A végeredmény pedig az lenne, hogy a gyermektelenek nyugdíja jóval kisebb lenne, vagy megemelnék az ő nyugdíjkorhatárukat.
A cikkhez a közösségi médiában rengeteg észrevétel érkezett – a hozzászólásokból az látszott, hogy olvasóink zöme laikusként nem ért egyet az elképzeléssel. Sokan jelezték, a gyermekvállalás nem feltétlenül akarás kérdése. És még a gyermeket nevelők közül is jó páran voltak azon a véleményen, hogy nem kellene ilyen formán büntetni a gyermekteleneket, egyedülállókat idős korukra. Ám voltak a hozzászólók között olyanok is, akik szívesen vennék, ha a gyerekvállalás áldozatát a nyugdíjban elismernék.
De vajon tényleg csak abban kell gondolkodni a nyugdíj kapcsán, hogy a felnövekvő gyermekek finanszírozzák az idősek ellátását? És ha igen, valóban ösztönözné a gyerekvállalást egy magasabb nyugdíj ígérete? Tényleg fenntarthatóbb lenne ettől a nyugdíjrendszer? Szakértőt kérdeztünk.
Pontlevonás a gyermekteleneknek
Az nyilvánvaló, hogy a javaslat a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer egyik legégetőbb problémájára, a járulékfizetők számának zuhanására próbál megoldást találni. Farkas András nyugdíjszakértő szerint azonban furcsa az a logika, mely szerint egy harminc-negyven évvel később esetleg bekövetkező pozitív változás ígérete (magasabb nyugdíj) elegendő lenne a gyermekvállalási hajlandóság tényleges növeléséhez. Miközben a gyermekvállalás a jelenben és a közeljövőben is komoly, bár szeretetteljes áldozatvállalás a szülőknek.
A gyermekek felnevelését a koncepció alapján természetbeni járulékfizetésnek kell tekinteni. A jelenlegi, keresőtevékenységre alapozott járulékfizetési elv tehát kiegészülne a gyerekek kapcsán járó bónusz rendszerrel, illetve a gyermekteleneket sújtó málusz rendszerrel. A javaslat kidolgozói szerint aki gyermeket nevel, az ennek magas költségei miatt nem tud annyi nyugdíjjárulékot fizetni, mint a gyermektelen. Itt Farkas András megjegyzi, ezt persze nem bizonyítja statisztika, de nyilván sokan egyetértenek a megalapozatlan állítással.
A gyermek mint biológiai kamat
A gyermek e koncepció alapján olyan társadalmilag hasznos befektetés – azaz közjószág –, aki biztosítja a nagy társadalmi elosztórendszerek jövőbeni fenntarthatóságát. És úgy gondolják, hogy az a szülő, aki ilyen közjószágba, „humán tőkébe” fektet be, megérdemli e befektetése hozamát („biológiai kamatát”) is, vagyis azt, hogy magasabb nyugdíjra legyen jogosult.
Fenti okfejtés Farkas András véleménye szerint téves, mindenekelőtt azért, mert a gyermekét egyetlen anya sem „közjószágnak” szüli, hanem azért, mert a párjával együtt gyereket szerettek volna. A gyermek önmagában érték, nem a jövőbeni (feltételezett) társadalmi hasznossága okán.
A hibrid rendszer lehet a megoldás
A javaslatot azért sem tudja Farkas András támogatni, mert az elgondolás alapján a nyugdíjrendszer kizárólag felosztó-kirovó elvre épülő rendszer lehet, amelyben nincs helye semmilyen tőkefedezeti vagy más elemnek. Ezért van, hogy a javaslat támogatói szerint mindenképpen, bármi áron biztosítani kell a megfelelő számú jövőbeni járulékfizetőt.
De, mint felhívja rá a figyelmet, az európai nyugdíjrendszerek utóbbi két évtizedben lezajlott reformjai más irányba mutatnak, a hibrid felépítés sikerét bizonyítják. Vagyis az lehet a megoldás, ha nem kizárólag a felosztó-kirovó elven működő állami nyugdíjrendszer biztosítja az időskori megélhetést, hanem egy komplex rendszer együttesen, amiben szerepet kaphat
- a tényleges vagy virtuális tőkefedezeti rendszer (svéd modell) – amelyben nem függ a nyugdíj összege a biztosítási idő hosszától, csak az egyéni nyugdíjszámlán lévő összegtől és a hátralévő élettartam hosszától;
- az állami alapnyugdíj (Ausztrália, Új-Zéland, Hollandia, Dánia, stb.) – amire mindenki jogosult, hasonlóan a felosztó-kirovó modellhez;
- a foglalkoztatói nyugdíjpillér (UK, USA, Németország, Ausztria) – ahol számíthat például az életpályakereset, de a munkáltatói hozzájárulás is;
- és az erőteljes adópolitikával támogatott öngondoskodás (minden fejlett nyugdíjrendszerben) – ilyen például a magyarországi nyugdíj-megtakarítások mellé igénybe vehető 20 százalékos, maximált összegű adójóváírás is, amely most a munkáltatói befizetésekre is igénybe vehető.
Nem csak hogy nem megoldás, veszélyes is
Olvasóink hozzászólásaikban is többször szerepelt, nem tartják jó ötletnek összeugrasztani nyugdíj kapcsán a gyermekeseket és gyermekteleneket. Farkas András hasonló véleményen van, ezért is tartja veszélyesnek a javaslatot. Ráadásul szerinte kifejezetten ellenérdekeltté teheti a becsületes járulékfizetésben a gyermekteleneket.
Az olyan ötlet pedig, hogy például a nyugdíjkorhatár attól is függjön, ki hány gyereket nevelt föl életében, úgy véli, csak fölháborodást váltana ki az érintettek körében. A fölösleges feszültségek végső soron jobban veszélyeztetnék az egész rendszer fenntarthatóságát, mint maga a demográfiai öregedés – tette hozzá.
Nem a jövőről szól
A gyermekfüggő nyugdíjreform-javaslat a szakértő szerint több szempontból is korlátozott. A járadék által meghatározott felosztó-kirovó paradigma fogságában maradva képtelen kezelni a társadalom öregedési folyamatát, a tömeges kivándorlás kérdéskörét és a hazai foglalkoztatás minőségének problémáját. De nem számol azokkal a kevéssé előrejelezhető folyamatokkal sem, amelyek révén az élőmunkaerő-igény ma még elképzelhetetlen mértékben csökkenhet az automatizálás, a digitalizáció, a robotika, a mesterséges intelligencia exponenciális térnyerése következtében. Pedig ha nincs szükség több emberi munkaerőre, akkor nincs szükség több „közjószág” számba vett gyermekre sem.
Ezen túl úgy gondolja, a javaslat mindezek mellett sok további rejtett diszkriminációs elemet tartalmazhat, amely alapjaiban igazságtalanná és méltánytalanná tehetné a bevezetését.
Kétségbeesett kísérlet
Rákérdeztünk, vajon van-e olyan ország, ahol működik a gyerekvállalástól függő nyugdíj. Farkas András erre azt írta, a fejlett nyugdíjrendszerek egyikében sincs direkt kapcsolat a gyermekszám és a nyugdíj között. Viszont a legtöbb nyugdíjrendszerben lehetséges, hogy a nyugdíjjogosultságokat a szülők megoszthassák egymás között. E megoldások lényege, hogy a dolgozó szülő a keresete révén szerzett nyugdíjjogosultságát megfelezheti a kisgyermekükkel otthon maradó szülővel.
A gyermekfüggő nyugdíjreform az öregedő társadalomban hosszú távon egyre kockázatosabb járadék-meghatározott felosztó-kirovó elv kétségbeesett fenntartási kísérlete. Helyette sokkal célszerűbbnek látszik például az állami alapnyugdíj és a munkáltatói nyugdíjpillér, valamint az öngondoskodás sokkal hatékonyabb ösztönzése. Farkas András szerint inkább erről kellene gondolkodni, miután a nyugdíjrendszer aktuálisan égető problémáit sikerült orvosolni. Itt arra gondolt, hogy a nyugdíjigénylés időpontja ne legyen meghatározó elem a nyugdíj összegénél, valamint hogy a kizárólag a hivatalos inflációhoz kötött nyugdíjemelés miatt ne szegényedjen el minden nyugdíjas a keresőkhöz képest.
A gyerekvállalás és a nyugdíj összekötése már nem először merül fel, 2012-ben is vita folyt róla: