Mészárossal összeborulva csinálná meg az országos jegyrendszert a T-Systems

17,8 milliárdos munkára startolt rá a felcsúti milliárdos cége és a Telekom leánya, amit a piaci pletykák szerint bármelyik pillanatban megkaparinthat Mészáros.
Kapcsolódó cikkek

Közösen építené ki az országos e-jegyrendszert Mészáros Lőrinc informatikai cége, a 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom leányvállalata, a T-Systems Magyarország Zrt.. — derül ki a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentumból.

A hivatalos nevén Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR)  2020 nyarára készülhet el, a teszteket már idén októberben elkezdhetik. A HKIR a tervek szerint egységesíti a tömegközeledést az országban, ráadásul országos szinten valós időben elérhető lesz az internetes utastájékoztatás. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egyetlen közlekedési kártyával körbeutazhatjuk az országot, a rendszer – a budapesti FUTÁR-hoz hasonlóan – előre megtervezi az utat és lehetőséget biztosít a helyközi busz-, komp és vonatjegyek megvásárlására is. Sőt, még az esetleges kedvezményeket is kezeli. Az országos e-jegy a kormány régi ígérete, a Népszabadság már 2016-ban arról írt, hogy a HKIR komoly csúszásban van.

Már közbeszereznek

A mamutprojektet a KTI Közlekedéstudományi Intézet és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. konzorciuma vezényli le, a megvalósításra 17,8 milliárd forint uniós forrást szánnak. A közbeszerzés javában zajlik, bár az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem túl közlékeny a témában: kérdéseinket február végén küldtük el a tárcának, levelünket válasz nélkül hagyták.

A nyilvános adatokból egyelőre annyi látszik, hogy a közbeszerzést tavaly tárgyalásos eljárásban megindították, majd idén februárban kiválasztották azokat, akik bejelentkezhetnek a munkára. Alkalmatlan, érvénytelen ajánlattevő nem volt, a megbízásra ők adhatnak ajánlatot:

Ez azt jelenti, hogy a befutó közülük kerül ki.

A Delta Systems Kft.-ről korábban a Direkt36 cikkében olvashattunk. A lap szerint a legdrágább ajánlattal nyerte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik nagy értékű közbeszerzését egy cégcsoport, benne egy olyan vállalkozással, amelynek tulajdonosa régóta kötődik ifjabb Orbán Győzőhöz, a miniszterelnök testvéréhez. Ennek a cégcsoportnak a tagja volt a Delta Systems Kft. is.

Közelednek

A nagy összeborulás híre azért különösen érdekes, mert hetek óta szivárognak a hírek, hogy Mészáros Lőrinc tőzsdei cégén, a 4iG Nyrt.-n keresztül megvenné a T-Systems Magyarország Zrt.-t.

Mészáros T-Systemst és Budapest Bankot is vásárolhat
Az Opusban lesz annyi tőke, hogy nagyobb cégeket is megkörnyékezhessenek.

A T-Systems neve sokaknak valószínűleg nem annyira ismerős, mint a miniszterelnök barátjáé, pedig az üzleti megoldásokat kínáló informatikai vállalkozás évek óta milliárdos állami megbízásokat kap, ráadásul stratégiailag kiemelt területeken.

Csak ízelítőül:

Különösen érdekes, hogy a T-Systems az országos e-jegyrendszer fájába vágná a fejszéjét, hiszen ahogyan elsőként megírtuk, 2017-ben több mint háromezer ember adatai szivárogtak ki a BKK online jegyértékesítési rendszeréből, ezzel végképp lejáratva a hibáktól hemzsegő rendszert. A botrány végül egy kis aprópénzes büntetéssel zárult, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 10 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a BKK-t, a rendszert fejlesztő és üzemeltető T-Systems Magyarország elleni eljárást viszont megszüntették.

Olcsón megúszta a BKK az adatvédelmi botrányt
Fél év után az adatvédelmi hatóság bizonyította, hogy a 24.hu-hoz került adatok valósak, súlyos jogsértés és adatvédelmi incidens történt, és néhány érdekes részlet is kiderült. A BKK vitatja a döntést, várhatóan bírósághoz fordulnak.