Biztos, hogy orosz atomerőművet akarunk? Mert elég sok gáz van a Roszatommal

A cég körül számos zavaros ügy van, és elég kockázatos velük szerződni, tárta fel a Greenpeace jelentése.
Kapcsolódó cikkek

A Greenapeace most kiadott, frissített jelentése szerint a Roszatom – az Oroszországi Föderáció atomenergetikai társasága – az atomenergia-ágazat globális hanyatlása ellenére mind Oroszországban, mind pedig nemzetközi szinten aktív terjeszkedő stratégiát folytat. A Roszatom azonban megkérdőjelezhető üzleti partner.

Kifogás emelhető vele szemben korrupciós ügyei kapcsán, valamint nukleáris reaktorainak biztonsági és minőség-ellenőrzési normáival összefüggően. Kérdéses az atomerőművek építéséhez és üzemeltetéséhez szükséges szaktudásának minősége, általában véve kompetenciája. Aggályok merülnek fel továbbá a projektek finanszírozásában alkalmazott modelljével, illetve azzal kapcsolatban, hogy képes-e a kivitelezést időben és az előre meghatározott költségvetés keretein belül megvalósítani.

Jóllehet e beszámoló a Roszatom társaságra összpontosít, a Greenpeace más atomenergetikai cégekkel (például a francia Arevával, az USA-beli GE-vel, a kanadai AECL-lel vagy a japán Hitachival) szemben is széles körű kampányokat folytatott.

A Paksaméta kiemelt a jelentésből néhány konkrét ügyet is, például hogy:

Általánosságban az is jellemző, hogy ha valami gond van, akkor az orosz cég titkolózik. Kitérnek arra is, hogy a Roszatom állami támogatások nélkül nem is tudna nyereséges lenni, és hogy erős a politikai kötődés is. Nagy kérdés, mi lesz 2020-ban, amikor elvileg megszűnik a cég állami támogatása.