Ferihegynek is gondot okozhat a Malév válsága

Miközben Kelet-Ázsia és a Távol-Kelet légi piaca már több mint egy éve dinamikusan fejlődik, Nyugat-és Kelet-Európában lassabban indult meg a növekedés.
Kapcsolódó cikkek

A Budapest Airport Magyarországon az idén nagyjából 1-1,5, jövőre 2-3 százalékos növekedésre számít, a teljesítmény azonban nagymértékben függ a Malév sorsától is – mondta Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére.

Az év elején a ferihegyi repteret üzemeltető BA 8,22 millió utast remélt az egy évvel korábbi 8,02 millió után és bár még nincs vége az évnek, Hardy Mihály szerint eddig nagyjából a terveknek megfelelően alakultak a mutatók. Egy jó karácsonyi forgalom mellett nagyobb is lehet a szám – tette hozzá.

Számunkra az igazi fejtörést a Malév továbbra is bizonytalan jövője okozza, hiszen a repülőtér teljesítményét is nagyban befolyásolja, hogy mi történik a legnagyobb hazai légitársasággal, márpedig nyár óta a Malév mutatói egyre romlanak, volt hónap, amikor kétszámjegyű volt a visszaesés az előző évhez képest, noha az összes többi társaság dinamikusan növekszik” – mondta.

A természeti csapásokon túl a júniusi uniós leminősítés is “hidegzuhanyként” érte a BA-t. Nemcsak azért, mert alig egy hónappal az a szigorú uniós ellenőrzési módszerek elrendelése után már igen alapos vizsgálatot tartottak a repülőtéren, hanem részben azért is, mert a BA úgy érezte: “egyes magyar tisztségviselők, mintha a leminősítésben és nem a biztonsági státusz gyors visszaszerzésében lettek volna érdekeltek” – mondta Hardy Mihály.

Hozzátette, hogy az új kormány megbízottaival közösen felállított munkacsoport azután már augusztusban igen hathatós munkát végzett, és a lehető legrövidebb idő alatt sikerült visszaszerezni a repülőtér biztonsági, “clean” minősítését novemberre.

Hozzátette azt is, hogy az új 2-es terminál, a SkyCourt közeli átadásával nagyságrendekkel gyorsabb és kényelmesebb lesz az utasbiztonsági ellenőrzés Budapesten. Az eddigi 4, vagy 5 folyosó helyett egyszerre akár 12 utasbiztonsági sort is üzemeltethet a BA.

A SkyCourt átadásával ugyanis az indulási oldalon megszűnik a Schengen-nem-Schengen elválasztás, mindenki igénybe veheti az épület két szárnyán a 6-6 utasbiztonsági folyosót, a nem-Schengeni útlevél ellenőrzés pedig átkerül közvetlenül a beszállítókapuk elé, ahogy sok más repülőtéren is.