Bicskén sokan ártatlannak tartják V. Jánost és K. Endrét, a polgármester is „állítólagos visszaélésekről” beszél

„Összemosódik a múlt a jelennel”, mondja az iskolaigazgató, miután beinvitál a házába. Már a reggeli órákban kegyetlen a hőség, ha a sűrű lombok nem szűrnék meg a napsugarakat, sárgára perzselnének mindent. Az első megkeresésünket még elhárította Bárányos József, azt mondta, „túl fájó még a seb.” Aztán meggondolta magát.

Bárányos huszonhárom éven át igazgatta a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolát, de az idén sem az illetékes tankerület, sem a Klebelsberg Központ, sem a Belügyminisztérium nem támogatta a pályázatát, noha más jelölt nem indult. Az igazgatóval kapcsolatban még 2018-ban nehezményezte a tankerület, hogy „nem tett semmit”, amikor megtudta, hogy az iskola egyik pedagógusa, K. Endre ellen eljárás indult a pedofil gyermekotthoni igazgató, V. János bűnsegédként való támogatása miatt. Most pedig – amint már az ebédlő hűvösében, az asztalnál meséli – úgy áll a helyzet, hogy augusztus 15-én lejár a megbízatása. „Jött egy kétsoros tájékoztatás a tankerületből, hogy a pályázatomat elutasítják. Kész, ennyi.”

„Nem ártottam másnak, csak magamnak”

Nagyon rossz érzés, de túlzottan meglepve nem voltam – mondja. – Endre nyolc évvel ezelőtti alkalmazásával valamilyen szinten belekeveredtem a mindenki által ismert ügybe. Most úgy néz ki, mintha tudnom kellett volna, hogy majd biztosan elítélt lesz belőle. Erre mondom, hogy összemosódik a múlt a jelennel.

Ma már abban a tudatban élünk, hogy született ellene egy elítélő bírósági végzés, és ebből az aspektusból tekintünk vissza a múltba, mintha akkor már elítélt ember lett volna. De abban az időszakban csak vizsgálat folyt. Tehát pont annyira lehetett ártatlan, mint bűnös.

Most mit gondol róla?

Azt, hogy van egy jogerős bírói ítélet, amit tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor el lehet gondolkodni azon, hogy vajon miért fellebbezett ennyiszer. De nem szeretnék erről többet mondani.

Tartja vele a kapcsolatot máig is?

Nincs dolgunk egymással.

Haragban vannak? Végtére miatta vesztette el az állását.

Nem vagyunk haragban, de soha nem is voltunk a szó valódi értelmében barátok. Volt egy korrekt munkakapcsolat, ami megszűnt.

V. Jánost is ismerte személyesen?

Természetesen. Még jobban is, mint Endrét, hiszen igazgató kolléga volt.

Őt milyen embernek tartja? 

Erről már tényleg nem akarok mondani semmit, János ügye az én szempontomból nem releváns. Bőven elég nekem a saját problémám.

Idézzük fel: a bicskei gyermekotthon volt igazgatója, V. János jelenleg is a börtönbüntetését tölti, miután éveken át használt ki szexuálisan gyerekeket. Az ügyben a bíróság 2019-ben bűnsegédként marasztalta el K. Endre igazgatóhelyettest, három és fél év börtönnel sújtották jogerősen, azonban tavaly a pápalátogatás ürügyén kegyelmet kapott Novák Katalin köztársasági elnöktől, mégpedig Balog Zoltán református püspök javaslatára. Miután ez februárban kiderült, az ügybe belebukott az államfő, lemondott Varga Judit igazságügyi miniszter, a magyar politika térképét átrajzolták az ügy következményei.

A Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Török Szabolcs azt írta önről a kérdésünkre: „Az igazgató munkájával kapcsolatban súlyos szakmai és erkölcsi kifogások merültek fel”.

Hogy mi az etikai vétség, az nyilván szubjektív, de az bánt, hogy szakmai kifogásokat emlegetnek. Eddig úgy emlegettek a tankerületben, hogy a „problémás” igazgató, aki a végsőkig kiáll az iskolájáért és a munkatársaiért, és akinek a szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen. Ehhez képest most komoly szakmai gondokról beszélnek. Dolgoztam felnőttoktatásban, középiskolában tagintézmény-vezetőként, tanítottam vezetéselméletet az Apor Vilmos Főiskolán óvodapedagógusoknak. Voltam az Országos Köznevelési Tanács tagja, miniszteri delegáltként. Részt vettem a pedagógus-életpályamodell kidolgozásában. Eddig csak pozitív visszajelzések voltak a munkámról. A szakmai munkámmal kapcsolatban sem szóban, sem írásban nem fogalmazott meg velem szemben hiányosságot, kritikát a tankerület az elmúlt tizenegy évben.

Mikor kezdte K. a munkáját a Csokonaiban?

2016 novemberének végén. Makulátlan erkölcsi bizonyítvánnyal érkezett. Amikor aztán elindult ellene az eljárás, odaállt elém, és elmondta, hogy nyomozás indult, de azt sem tudja egyelőre – és most próbálom idézni a szavait –, hogy tanúként vagy vádlottként idézték-e. Akkor a szemébe néztem, megkérdeztem:

Csináltál valamit, Endre? Azt felelte: Nem, semmit, ártatlan vagyok. Elhittem neki.

Nem érzi úgy, hogy hibázott?

Azon tépelődöm, vajon kinek ártottam azzal, hogy ez az ember az iskolában dolgozhatott. Azt kell mondanom, hogy magamnak. A gyerekeknek, a kollégáknak, a szülőknek biztosan nem. Amikor az idén tavasszal feljelentettek, az a vád fájt legjobban, hogy ártani akartam a gyerekeknek. Tizennégy éves korom óta foglalkozom gyerekekkel, már ifivezetőként kísértem általános iskolás gyermekcsoportokat. A pályafutásom során több ezer gyerek átment a kezem alatt, az egész életem a gyerekekről szól.

A kifogás önnel szemben az volt, hogy nem jelentette az ügyet a tankerületnek, amikor a tudomására jutott. Miért nem?

Mert hittem Endrének, ezt alapozta meg az adott szava és a huszonéves makulátlan pedagógiai és emberi előélete Bicskén. Itt mindenki csak pozitívan tudott róla nyilatkozni. És – lehet, hogy naivan – hittem az ártatlanság vélelmében mint az egyik legfontosabb alapjogban.

Nem azt várták öntől, hogy foglaljon állást K. Endre ellen vagy mellett, csak azt, jelezze a tankerületnek, hogy vádemelés történt.

Ez a Török Szabolcs indítványára ellenem indult fegyelmi eljárásban is megfogalmazódott. Ott az ügyvédem azt mondta, jogszabályi alapon sem volt jelentési kötelezettségem, sőt még rosszul is járhattam volna. Most könnyen mondjuk, hogy olyan embert alkalmaztam nyolc évvel ezelőtt, aki bűnös, de a múltban, abban a valóságban, újra mondom, ugyanennyi erővel lehetett ártatlan is. Ha pedig jelentést teszek egy ártatlan emberről, aki miattam elveszíti az állását, akkor mi történik? Hatalmas kártérítési pert akaszthat a nyakamba, jogosan.

Hogyan érzékeli: ez az ügy megtépázta a tekintélyét a bicskeiek szemében?

Remélem, hogy nem. Sőt, rengeteg együttérző, bátorító üzenetet kapok. Még aznap, amikor nyilvánosságra hoztam, hogy lemondatnak, petíció indult a támogatásomra, amit több százan írtak alá. És nem csak pedagógusként bírom a polgárok támogatását: ősztől indítom az ötödik ciklusomat önkormányzati képviselőként, júniusban 50 százalék fölötti aránnyal nyertem a Fidesz támogatásával.

Hogyan tovább?

Augusztus 16-ától folytatom a munkát beosztott tanárként, osztályfőnökként. Megkapom az iskola egyik legnehezebb osztályát. Érdekes lesz, mert eddig igazgatóként könnyen mondhattam a kollégáknak, hogy boldoguljanak a gyerekekkel, a problémákat oldják meg pedagógiai módszerekkel. Hát, most nekem kell megoldani, úgyhogy itt az új kihívás. Nagyon várom őket, sok nehéz helyzetű gyerek van abban az osztályban.

„A szívben lakik az igazság, nem a bíróságon”

Két nő a park árnyékába húzódott a nap elől; színevesztett padon ülve várnak a buszra. Egyikük azt mondja, sajnálja az állami gondozott gyerekeket, de nem tudja, mit lehet nekik elhinni. Többször látta kilógni őket, és csikkeket szedni az intézet falainál, „azt szívják, meg még ki tudja, mi mindent”, csóválja a fejét. „Különben a papok folyton visszaélnek a gyerekekkel. Azoktól minden kitelik.”

A másik bólogat.

De ebben a történetben, legalábbis itt az intézményben, nem volt pap.

Balog is benne volt, de hát az egy hányinger. Nem is megyek templomba, minek? Hallgatni a hülyeséget?! Normális ember ilyet nem csinál – így az első.

Milyet?

Hát a gyerekekkel, tudja. A többi meg falaz neki.

Kiderül, nem is tudják, hogy K. Endre máig Bicskén lakik, az az utolsó értesülésük, hogy külföldre költözött.

Itt van? És bele mer nézni az emberek szemébe?

Az egyik szerint a hatalomról meg a pozícióról szól az egész. A másik nő is úgy véli, K. „csak azért falazott, hogy megtartsa a hatalmát. Mert ezek csak hatalmaskodni akarnak, sok pénzt keresni, és cserébe semmi se drága. Ha kitálalt volna, kirúgják”, teszi hozzá.

K. Endréről többen is azt mondták: nem él remeteéletet, jár-kel, messziről integet az ismerőseinek, igyekszik barátkozni, visszailleszkedni a város életébe. Az egyházi életben aktív, a helyi református gyülekezet nemrég presbiterré választotta, aztán amikor ezt a 444.hu megírta, gyorsan lemondatták. A lap feltételes módban írt erről, de az információt több, a helyi viszonyokat ismerő forrásunk megerősítette.

Amikor felhívom, nyugodt a hangja, bemutatkozik.

– Melyik újság? Nem, ne haragudjon. Most semmiképp nem adok interjút.

Amikor megkérdem, mikor adna, leteszi. Küldök egy SMS-t, amiben jelzem, hogy egész nap Bicskén vagyunk, ha meggondolná magát, de nem válaszol.

*

Viseltes ruhájú emberek csoportja gyülekezik a lombok alatti menedékben, fiatalok, idősebbek, nők és férfiak, egy palack is körbemegy, jó a hangulat. Mondjuk, milyen ügyben érkeztünk. Egy fiatal fiú a padon ülő középkorú férfira mutat, de ő maga kihajol a fényképezőgép látóteréből. A többiek is tilatkoznak az ellen, hogy fotó készüljön róluk. Nem így az a férfi, akit illetékesként jelöltek meg. Járóka Attila roma nemzetiségi képviselő, mondják, a híres zenész, Járóka Sándor fia. Valóban indult júniusban a Fiatal Romák Országos Szövetsége (FIROSZ) támogatásával a képviselői székért, de nem jutott be a testületbe.

– Ismertem ott mindenkit. A Misi bácsi volt az igazgató, akit elvittek börtönbe.

János.

János, persze, nem azt mondtam? Nagyon jó ember. Nagyon jóban voltam vele.

Alig halljuk a szavát, akkora a hangzavar a felbolydult társaságban. Mindenkinek lett hirtelen egy története, amit el kell mondani az újságnak. Hallottunk-e a balesetről, amikor az intézeti gyerekek bent égtek az autóban, hallottunk-e a sikkasztásról, vagy arról a rendőrről, aki elvette a bort és kiöntötte a földre. Egymással is összekapnak. „Nem azt kell megírni, te, hanem hogy kiárusítsák itt az atyaúristent is!” – kiáltja egy asszony.

– Nem, gyerekek, azt kell megírni, hogy csalás történt a választáson – szögezi le Járóka.

Minket a gyermekotthon és a kegyelmi ügy érdekel.

Hát jó. De már lecseréltek ott mindenkit, szerencsétleneket. Ártatlanok voltak, mindenki tudja. János tiszta ember volt. Az Endre is, tudom, nála dolgoztam. Meghurcolták őket. De ha az egész világ ellenük fordul, mi, bicskeiek, akkor is kitartunk – néz körbe elszántan. – A gyermekotthonba sokat jártam be, vittük nyaralni a gyerekeket. Ő is ott volt akkor – mutat a fiatalemberre, aki az előbb a rendőri intézkedést kifogásolta –, a lányom is oda járt suliba.

– De hát az már kiskorában is buzi volt! – kiált közbe egy másik férfi, megtörve az egységet.

– A János? Nem hiszem – felel Attila.

– Jó, akkor nem volt az – gondolja meg magát a bekiabáló –, de az Endre az volt.

– Én ezeket nem tudom elhinni – mondja a kisebbségi politikus. – Akik rájuk vallottak, le voltak pénzelve. Lepénzelték a gyerekeket, ennyi.

Miből gondolja?

Érzem. Nem a külső alapján ítélek. Ha rád nézek, a belső lényegedet nézem. Mert a szem a lélek tükre, azt mondja a Biblia. A szívedre hallgass, tesó. Akiket most elítéltek, azokat fel fogják menteni, mondja a Biblia. Az elsőkből lesznek az utolsók, és az utolsókból az elsők. Isten bennünk van. Én bejáratos voltam oda. Sokat beszélgettem a Misi bácsival, mert a lányom odajárt, a fiam odajárt, a gyermekeim mind odajártak.

Nem Misi, János.

Igen. Nem azt mondtam?

Született három bírósági ítélet.

Ha van pénz, le lehet fizetni mindenkit. A bírókat is. Mindannyian kiállunk a János meg az Endre mellett! – mutat körbe a népre, hevülettel, mint egy próféta. A társaság csakugyan helyesel. – A szívben lakik az igazság, nem a bíróságon meg a rendőrségen. Bele kell nézni annak az embernek a szemébe. Tiszta. A gyümölcséről ismered fel a fát. János jó ember volt. A szegényeken segített, az árvákon segített. A bicskei lakosok közül mellette állnak rengetegen. Ezért az emberért én harcolok.

Hogyan harcol?

Az igazság erejével. Képmutató ez a világ és gonosz – csóvája a fejét Járóka. – Az ilyen drága embereket tönkreteszik. De majd Jézus mindent rendbehoz, mert vissza fog jönni dicsőségben, tudjátok?

„Ha tagad, kiverik belőle a vallomást”

„Huszonhét kocsma volt Bicskén, uram, huszonhét. Most kettő van”, mondja egy idős úr a Kossuth utcai borozóban. Meccs megy a nagy képernyőn, tiszta és kellemes a helyiség, jólesik az árnyék, bár csak pár fokkal van hűvösebb bent, mint kint; tucatnyi gyöngyöző arcú férfi gondoskodik a bőséges folyadékpótlásról.

A csapos, aki a tulajdonos is egyben, ismeri V. Jánost, de K. Endrét nem.

– János nekem mindig fura volt. Különös ember volt, de nem tudtam magamnak megmagyarázni, mi a különös benne. Rendkívül kellemes megjelenésű, jó modorú, és nagyon szuggesztív. Olyan, aki eléri a célját, mert tudja manipulálni az embereket.

A pult túlsó végén álló hatvanas férfi a többiek szerint régről ismeri a gyermekotthon egykori igazgatóját.

– A Jancsit? Hogyne, gyerekkorunk óta. Egy utcában laktunk. Mondjuk az mindenkinek furcsa volt, hogy ő lett az igazgató a gyermekotthonban, amikor se gyereke, se felesége, se barátnője, érti, mire gondolok. De a személyes kapcsolatunk hibátlan, semmi gond nem volt soha. Amikor megtudtam, hogy mivel vádolják, nagyon gondolkodóba estem. Volt, aki kiállt mellette, volt, aki ellene fordult. Beszélgettünk itt is erről, és arra jutottunk:

elég, ha két gyerek azt mondja, hogy bántotta őket. Onnantól vakarózhat, nincs menekvés; ha tagad, kiverik belőle a vallomást. Hadd mondjam szakszóval, ahogy tőle hallottam: ha akarják, meghányják úgy, hogy azt mondja: én voltam, hol írjam alá?

Azt gondolja, hogy V. János ártatlan?

Úgy fogalmaznék, hogy nem tudom, de hogy nem nézem ki belőle, az biztos.

A sarokban támaszkodó erős testalkatú, sűrűn tetovált férfi elgondolkozva nézi a fröccsét.

„Sok furcsaság van itt. Általában nem szokták nagy dobra verni, ha valakinek olyan magánélete van, ami eltér a megszokottól. De ha valaki egy közösségben él, és évekig ilyeneket csinál, legalább a beosztottjainak látni kellett volna egy-két dolgot. De ha tényleg láttak valamit, hadd kérdezzem már meg, hogy a sok pedagógus miért kussolt?”

Egy karcsú, őszes haját copfban hordó férfi közbeszól: „Mert nem akarták elveszíteni az állásukat, baszd meg.”

Voltak munkatársak, akik évekkel a botrány kirobbanása előtt jelezték, hogy valami baj van V. Jánossal. De őket nem vették komolyan az intézményben, és az első nyomozásnak nem is lett eredménye.

Igen, és aztán találtak két szefós gyereket, akik pár értelmes mondatot nem tudtak korábban elmondani. Olyan riportokat csináltak velük, hogy seggre ültem. Tréningezték őket. Fölkészítették. Ma már mindent lehet, semmi nem az, aminek látszik – mondja a tetovált férfi.

A többség bólogat.

Az iskolaigazgatónak mennie kell, mert alkalmazta K. Endrét. Ehhez mit szólnak?

Azt, hogy az ész megáll. Hullanak a fejek, de miért is? Endrére mit mondanak? Hogy kényszerítette a gyereket. És ki mondja ezt? Két fogyatékos. És ő mit mond? Hogy ez nem igaz.

Próbál kiállni az igazáért egy diplomás pedagógus, aki több évtizede dolgozik Bicskén, mindenki becsüli, de a szava semmit nem számít két drogos hülyegyerekkel szemben.

Ez ön szerint így kijelenthető róluk?

Akkor mondom szépen: nem valami stabil emberkék ezek.

Erre megszólal egy férfi a pultnál, aki eddig csak hallgatta a beszélgetést.

Direkt azokra a gyerekekre hajtott rá, akikből nem nézte ki, hogy ki tudnak állni magukért. Mint a ragadozó, aki a csorda széléről levadássza a gyengéket.

– Ha magát meggyanúsítanák egy ilyen faszsággal – folytatja a tetkós, izmos férfi a sarokból –, nem küzdene az igazáért? Nem kérné meg azt a gyereket, hogy figyelj, ne mondj már ilyeneket rólam? Ja, hogy az befolyásolás. Levetítették az interjút az RTL-en, de a riporter nem kérdezte meg, hogy gyerekek, miért csináljátok ezt? Nem is tudná kiszedni belőle, mert a srácnak az a maradék fél agya is elment borért – mondja a férfi, és megkortyolja a fröccsét. – No, de hogy értse: amit mondok, csak egy variáció. Mindenesetre találkoztam pár gazemberrel életemben, de aki ennyire utánamegy, és nem fogadja el az ítéletet, az biztosan úgy érzi, hogy igaza van.

K. Endre az idén megpróbálta lefizetni az egyik tanút, hogy változtassa meg a vallomását.

Ha valakit megsajnálok, és adok neki egy kis pénzt, az nem azt jelenti, hogy le akarom fizetni. Minden attól függ, hogyan értelmezzük.

A copfos férfi a fejét rázza.

– Ne csináld már, felvették, leadták a tévében. Azért adta a pénzt, hogy a gyerek megváltoztassa a vallomását.

– Honnan tudod, milyen szándékkal adta? Talán úgy gondolta: „támogatlak, mert látom, hogy szar helyzetben vagy, hiszen amit kaptál az államtól, már eljátszottátok.” Persze, közben meg akarta győzni, hogy „öreg, mondjátok el végre, hogy amit vallottatok ellenem, az nem volt igaz.” De mondok mást. Egy barátom, aki bent dolgozott, azt mondta: az intézetben volt egy csomó gyerek, és fura, hogy pont ezzel a hárommal történt, ha történt egyáltalán. Ha egy betörő tíz embert megkérdez, elmennek-e vele betörni, kilenc azt fogja mondani, hogy szó sem lehet róla. De tízből egy úgy fog reagálni, hogy oké, menjünk. Miért? Mert olyan a beállítódása. Szóval, itt ha esetleg történt is valami, ahhoz két fél kellett.

– Engem egy másik része is érdekel a történetnek – mondja a copfos úr. – Volt a Szájer József esete az eresszel, ugye? A pali azt mondta: oké, én voltam a hunyó, lelépek, nem terhelem tovább a többieket. Ez korrekt. De a Balog Zoltán, aki miatt az egész történt? Én nem tudom, mi volt itt a gyerekotthonban, de az a pap csinált valamit, amibe belebukott az elnök meg egy miniszter, ő meg nulla felelősséget vállalt. Ahogy magyarázkodik összevissza, mentegeti magát, undorító.

Az elnök bukik, de a püspök szent és sérthetetlen.

Ezt látom Bicskén is, egykori párttitkárok ülnek a katolikus templomban a foglalt helyükön, nem tudunk tőlük leülni. A református egyház milyen felelősséget vállalt? Hát nem a szégyen csúcsa, hogy az Endrét még kinevezik presbiternek?  Én nem tudom, mit csinált, de ha valakire ez rávetül, nem nevezem ki egyházi vezetőnek.

A csapos gyors, precíz mozdulatokkal mossa a poharakat.

„Valakik nagyon meg akarták szerezni a kastélyt”

A református parókián a csöngetésre nem jön ki senki. Felhívjuk Máté János lelkészt, a felesége veszi fel a telefont.

– Nincs itthon, de nem is akarunk erről beszélni a sajtónak. Nálunk nem téma ez már. Ne írjanak rólunk semmit, az a kérésem, értse meg. Minden jót.

És leteszi.

Az egészségház előtt idősebb nő ül, hűsölni próbál, beszédbe elegyedünk. Szabóné, mutatkozik be, a lányát várja. Azt mondja, Bicskén az ismerősei közül senki nem akarja elhinni az „állítólagos” pedofilügyet.

– János tanár úr általánosban tanította a lányomat is. Nagyon kedves, figyelmes, udvarias, nem mondhatok rá semmi rosszat. Mivel vendéglátós voltam, többször voltunk kitelepülni a gyermekotthon parkjába a büfével, és mindig odajött, köszönt. Akkoriban be lehetett menni bárkinek a gyermekotthonba, voltak jó rendezvények, most meg sajnos be van zárva; bejártam a lányommal, amikor kicsi volt, meg az unokámmal is hintázni, sétálni. Ennek vége. Amikor jött a hír, olyan döbbent csend lett először. Kérdezgettük egymást: te is hallottad? És nagyon hamar kialakult, hogy ezt nem hisszük el.

Megérkezik közben az asszony lánya is, Zsuzsa; ő nem engedi magát fotózni, de elmondja a véleményét.

János bácsiról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Tavaly volt az osztálytalálkozónk, persze előkerült a téma, és a többiek is így vélekedtek. Amikor már felnőttek voltunk, akkor is bejártunk a gyermekotthonba a barátnőmmel. Volt, hogy kértünk tőle segítséget. Készséges volt mindig, mindenkinek segíteni akart.

– Annak a két fiúnak is, akik ugye ittak, és terhelő vallomást tettek ellene. Én azoknak a fiúknak nem hiszek – mondja Szabóné. – Az egyikről sok rossz dolgot lehetett hallani, nem egy megbízható fiatalember. Így mondják. Én nem ismerem őket személyesen. De felesleges is ennyire felfújni, mert ahogy az ember látja a tévében, máshol is van molesztálás, mindenfelé; tegnap is mit mutogattak, a saját édesapja a gyerekével fajtalankodott, a 7 évessel meg a 12 évessel, begyógyszerezte, megerőszakolta őket. Miért nem ezzel foglalkoznak? Miért a bicskeiekkel?

– Azért, mert ez a hely kell valakinek, mama – mondja Zsuzsa. – A János bácsi ennek a levét issza. Akár az igazgatói poszt, akár a gyönyörű Batthyány-kastély, ahol a gyermekotthon van. Erre valaki nagyon rá akar tenyerelni. A kastélyra ezer éve kacsingatnak.

Kik?

Mindig van valaki, aki kacsingat. Az igazgatói székre is voltak, akik kacsingattak.

Kérdezem, mit szólnak Bárányos József menesztéséhez.

– Nagyon sajnáljuk az igazgató urat – feleli Szabóné. – A lányom is őhozzá járt, most a két unokám is. Fel vagyok háborodva, hogy 23 év szolgálat után egy másik ember végett elküldik. Amikor fölvette az Endrét, annak nem volt a homlokára írva, mivel gyanúsítják.

– Az a baj, hogy akámerre megyünk, és elmondjuk, hogy bicskeiek vagyunk, már a bemutatkozáskor azonosítanak minket ezzel a témakörrel. Nagyon kellemetlen – teszi hozzá Zsuzsa.

– Amikor még bejártam dolgozni Pestre, a vonaton úgy hívták Bicskét, hogy Bicske City. Most meg ezt a pedofil dolgot mondogatják. Borzasztó – erősít rá Szabóné. – 1972-ben jöttem ide, akkor picike falu volt, azóta napról napra bővül, szépül. Nagyon jó polgármester asszonyunk van, Andi, minden lépését figyeli az embereknek. Ahol tud, segít. Amikor volt a Covid, aki kórházban feküdt, azt meglátogatta, a családokhoz elment, hogy mit tud segíteni. Olyan jó hely lett ez, épül-szépül ez a város, rengeteg fejlesztés van. Miért pont ezzel a múltbéli üggyel kell foglalkozni? Nincs már ennek jelentősége.

Belebukott a köztársasági elnök meg az igazságügy-miniszter.

Nagyon sajnálom mindkettőt, főleg a Novák Katalint. És akkor most a Magyar Péter miket művel?! Őneki mindent szabad? Meg amelyik lemászott a csatornán?

– De az le is mondott – teszi hozzá Zsuzsa.

– Még szép, hogy lemondott. És akkor ez a Magyar Péter miért nem mond le? És azt lehet, hogy fiatal lányokkal meg mindenkivel? Mit művelt a családjával is? Förtelmes!

Pornó az általános iskolában

– Nincsenek itt érdemleges fejlesztések, pedig épülhetne-szépülhetne a város, de megy tönkre minden – Kovács Erika jellemzi így a helyzetet, aki a lokálpatrióta titulust tartja magára leginkább megfelelőnek. Független polgármesterjelöltként indult az önkormányzati választáson, de alulmaradt a fideszes Bálint Istvánnéval szemben: a szavazatok 26,8 százalékát szerezte meg, míg a Fidesz jelöltje 61,6 százalékot. Politikai értelemben nem értek el Bicskéig a pedofilbotrány és a kegyelmi ügy hullámai: a június 9-i választáson letarolta a várost a Fidesz-KDNP, mind a nyolc egyéni körzetben a kormánypárti jelölt nyert.

Kovács elmondása szerint tősgyökeres bicskei, jól ismeri a helyi viszonyokat, az intézményvezetőket is, és a több mint 14 ezer tagot számláló Bicskei csevegő Facebook-csoport adminisztrátoraként tevékenykedik. „Igazából én vagyok az információs központ Bicskén” – mondja. A nap elől ismét egy árnyas padhoz menekülünk a hivatal előtt.

– János bácsi tanított az általános iskolában. Úgy emlékszem, helyettesítő tanár volt. Számomra mindig kellemetlen volt a jelenléte, mert megállt a gyerekek háta mögött és simogatta őket.

Lányokat is?

Igen, persze. Engem is. Volt egy úgynevezett Pajtás-bolt az iskolában, amit ő üzemeltetett, ő intézte az árubeszerzést. Csokit meg üdítőket lehetett ott venni, nyolcadikos korunkban dolgozhattunk is ott a szünetekben.

És ott pornóújságok is voltak a pultnál, jól láthatóan, többféle is.

Pornó az általános iskolában?

Igen. Gyerekek voltunk, nem tudtuk hova tenni. Viccesnek is éreztük, meg kellemetlennek is. Körülbelül egy hétig dolgoztam én is a Pajtás-boltban, és akkor azt mondtam, elég, mert most már inkább kellemetlen, mint vicces. Akkoriban hallottuk, hogy volt egy sakkszakkör, ahol János a fiúknak pornóvideókat mutatott az önkielégítésről. Rövidesen ki is vették a szakkörből a fiúkat, mert valamelyik elmondta a szüleinek. Onnan pedig már ment tovább a történet: megszűnt János munkaviszonya az iskolában. Hivatalos indoklást persze nem adtak, csak többektől hallottuk, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban.

V. Jánosra többen úgy emlékeznek, mint kedves, segítőkész emberre.

Hát persze, mert pont ez a kettős játék volt rá jellemző. Úgy került közel a gyerekekhez, hogy bizalmat épített ki velük. De nekem pont azért nem volt szimpatikus, mert nagyon közel jött fizikailag, beleért a privát szférámba. És ahogy simogatta a hátamat, attól megőrültem, úgy idegesített. Az egyik ujja sérült, bütykös volt, és azt külön érezte az ember a bőrén, most is kiráz tőle a hideg. Az osztálytársaim közül többen meg tudják ezeket erősíteni. Mindig azt néztem fél szemmel, hogy hol van, nehogy a hátam mögé kerüljön.

A gyermekotthon Kovács Erika szerint mindig Fidesz-központ volt, az összes képviselő bejárt oda. (V. János  2002 és 2010 között önkormányzati képviselő volt Bicskén; Orbán Viktor egy ízben személyesen is kampányolt az igazgatót indító Összefogás a Városért 2002 Egyesület mellett – a szerk.)

– A kastélyépület a gyönyörű parkjával nyitva volt a lakosság előtt, pezsgett az élet, színházi előadások voltak, városi rendezvények rengeteg vendégművésszel. János sok pénzt hozott fejlesztésre, a gyerekeknek jó körülményeket tudott biztosítani, jól menedzselte az intézményt. Azt látták az emberek, hogy szép a gyermekotthon, jó ott lenni, János bácsi segítőkész, mosolygós. Az intézeti gyerekek kijöhettek, sportolhattak. Az én gyerekem több fiatallal volt barátságban, akik kijártak az intézményből.

De a másik oldal az, hogy amikor bezárultak a kapuk, mi történt a falak között.

Kovács Erika volt az, aki feljelentette Bárányos Józsefet kiskorúak sérelmére elkövetett hivatali visszaélés, veszélyeztetés bűntette miatt. Megkaptuk a feljelentés szövegét, mely szerint az iskolaigazgatónak tudomása volt arról, hogy K. Endre ellen „pedofil bűnsegédként” vesztegetés és kényszerítés miatt büntetőeljárás folyik, mégis alkalmazta nemcsak testneveléstanárként, hanem fejlesztőpedagógusként is, és erről nem tájékoztatta a szülőket.

– Az lett volna a kötelessége, hogy amint tudomására jutott, hogy kiskorúak zaklatása, kényszerítés, pedofília, ilyen dolgok elhangoznak egy büntetőeljárásban egy tanárral kapcsolatban, tájékoztatja a tankerületet és szülőket. Az én gyerekem is hozzá járt fejlesztésre.

Szülőként leültem Endrével. Emlékszem a berendezett teremre, arra, hogy egy nagyon kedves, simulékony, bizalmat gerjesztő ember volt, akivel megbeszélhettük, hogy fog dolgozni a gyerekemmel. Úgy, hogy közben nem tudhattam róla, milyen vaj a füle mögött. Ha tudtam volna, nem viszem oda a gyerekem, és biztos, hogy más sem.

De csak az idén, a kampányidőszakban tett feljelentést Bárányos ellen, miközben ön is indult a polgármesteri tisztségért.

Akkor még nem is döntöttem el, hogy indulok. Egy hónappal később döntöttem el, mert nem indult más ellenzéki jelölt a polgármesteri posztért. Tehát a feljelentés nem a kampányról szól. Egyébként a feljelentésemet elutasították, szerintem azért, mert elkövettem egy hibát. Nem szoktam ilyet elkövetni, mert rutinos feljelentő vagyok: nyitva szoktam hagyni az okot, de most hivatali visszaélést írtam a feljelentésbe, tehát a tényállást rosszul határoztam meg. A Kúriához lehetett volna fellebbezni, de úgy döntöttem, nem megyek tovább.

Lassan háromszáz körül van a petíciót aláírók száma, akik kiállnak Bárányos mellett.

Mindenkivel érdemes lenne beszélgetni, miért teszi ezt. Bicskén négy általános iskola van. A többi iskolában eszközök területén minden rendben, nincs pedagógushiány. Ötödiktől kerültünk a Bárányos-féle iskolába, ami totál lepusztult, többször telefonáltak télen, hogy vigyük haza a gyereket, mert rossz a fűtés. Van egy tornaterem, ahol beázik a tető, átfolyik a víz a vezetékek között, úgy tornáznak a gyerekek, hogy vödrökben áll a víz. Ezt az iskolát a nyolcvanas évek elején építették, elég gyorsan felhúzták, azt mondták, hogy csak átmeneti épület, újat fognak építeni. Azóta egy kapavágás se történt. A Csokonaiból sokan a környező településekre viszik át a gyerekeket. Ha a Bárányos annyira jó igazgató, akkor már megépült volna az új iskola. Annyi fejlesztési forrás van, annyi pályázat, ráadásul fideszesként évek óta a gazdasági bizottság elnöke, ha ebből a pozícióból nem tudja a saját iskolájának fejlesztését kijárni, akkor milyen menedzser?

A polgármester is „állítólagos visszaélésekről” beszél

Még a Bicskére indulásunk előtti napon telefonon kerestük Bálint Istvánnét a hivatalában. A titkárságon elkérték az elérhetőségeinket, visszahívást ígértek, de ez végül nem történt meg. Bicskén többször is próbáltuk elérni a településvezetőt, hogy személyesen beszélhessünk vele, sikertelenül. Napokkal később aztán újbóli próbálkozásomra visszahívott.

A polgármester az idén a második ciklusát kezdi a Fidesz támogatásával. Azt mondja, a helyi ellenzék a kegyelmi botrányból politikai tőkét kovácsolt, így próbálva lejáratni a városvezetést, de a bicskei polgárok sokkal józanabbak annál, mint hogy bedőltek volna a kampányszövegeknek.

– Bicske egyszerűen nem érdemli meg azt a méltatlan helyzetet, hogy egy ilyen ügy árnyéka vetüljön még mindig a városra és lakóira,

egy olyan intézményben történt állítólagos visszaélések miatt,

ami földrajzilag itt működik ugyan, de a főváros a fenntartója, nem a bicskei önkormányzat. Méltatlan, hogy erről megy a hírverés még mindig, és nekünk kell magyarázkodnunk, hogy nem vagyunk sem pedofilok, sem pedig „pedofilsimogatók.” Természetesen édesanyaként és nagymamaként is mélyen elítélem az ilyen cselekményeket, mint minden jóérzésű ember. De úgy gondolom,

a kialakult helyzetért nagyban a szenzációra éhes média tehető felelőssé.

Már régen lejátszódott ez a történet, mindenkit felelősségre vontak, aki ezzel kapcsolatba hozható. Hogy helyesek voltak-e ezek a döntések, azt nyilván nem az én tisztem megítélni, de nem is a sajtóé. Elhiszem, hogy Budapestről vagy az ország másik végéből másként néz ki az ügy, de ez egy kisváros, ahol kis túlzással mindenki ismer mindenkit. Az állami gondozott gyermekekhez itt mindenki megértően és szeretettel viszonyul: amiben tudtuk, mindig segítettük őket, és ez ezután is így lesz. Tudja, én igyekszem az ügyeket nemcsak az adott szituációban értelmezni, hanem elgondolkozom a hosszú távú hatásain is. Az pedig nem túl szívderítő.

Félek attól, hogy ennek a történetnek a nyomán bárki megvádolható lesz bármivel, ha egy gyerek úgy érzi, hogy sérelem érte.

Tizenöt éve történt itt a városban, hogy egy kamaszlány, aki valamiért megsértődött, megvádolta az apját azzal, hogy molesztálta. Lefolyt a vizsgálat, és az derült ki, hogy a lány nem mondott igazat. De addigra ez a férfi már iszonyatos meghurcoltatáson ment keresztül. Mindent összevetve úgy érzem, hatalmas a felelősségük azoknak, akik a közvéleményt alakítják.

Molnár Dániel öt évig volt a Momentum támogatásával önkormányzati képviselő Bicskén, de a júniusi választáson nem került be a testületbe. Őt is telefonon értük el. Vitatja a polgármester állítását, miszerint az ellenzék politikai fegyverként használta volna a kegyelmi botrányt. „Én legalábbis nem tettem ilyet, a kampányom az elmúlt években végzett képviselői munkámról szólt” –mondja.

A volt képviselő Bicskén nőtt fel, ismeri az ügyek szereplőit. Kérdeztük az iskolaigazgatóról is.

„Biztos információm nincs, de leginkább arra tudnék tippelni, hogy Bárányos valamiféle Fideszen belüli politikai leszámolás áldozata” – fogalmaz Molnár. „Másként nem jön ki a matek: ha valóban az a kifogás ellene, hogy 2018-ban nem jelzett egy fontos információt, akkor nem tűnik logikusnak, hogy ezért 2024-ben veszítse el a posztját, ráadásul úgy, hogy 2019-ben ugyanez a tankerület még jóváhagyta a pályázatát. Engem amúgy tanított gyerekkoromban, és szerintem szórakoztató, jó biológiaórákat tartott, tehát a személyes benyomásom szerint jó pedagógus.

Az mondjuk tény, hogy az épület már akkor is beázott és ez így van ma is, eléggé le van amortizálva az iskola, nem történnek fejlesztések. Azt viszont nem tudom, hogy ezért menyire tehető felelőssé az igazgató, ugyanis mindez egész Bicskére igaz: ha megnézzük, mennyi fejlesztés történik Felcsúton, és mennyi Bicskén, akkor eléggé úgy tűnik, mintha a Fidesz még a Bicskének járó forrásokat is Felcsúton költené el.

Molnár elmondása szerint ismeri V. János áldozatait is, ezért megkérdeztük, mit szól ahhoz, hogy a településen többen drogos, szavahihetetlen, labilis emberekként jellemzik őket. Szerinte az áldozatokról való ilyesfajta megvető beszédmód nemcsak erkölcsileg visszatetsző, de logikátlan is. Nyilvánvalóan sérült, de nem beszámíthatatlan emberekről van szó. Ha szellemi fogyatékosok lennének, az évekig tartó eljárásban nem tudtak volna konzekvens vallomásokat tenni, és a számos pszichológiai vizsgálat eredményei is azt mutatták, hogy szavahihetők. Persze lehet azt mondani, hogy megvezették a nyomozó hatóságokat, a pszichológus szakembereket és három bíróságot, de ha így lenne, az ismét csak nem gyengeelméjűségre vallana.

Molnár szerint kérdéses, hogy ha egy minden részletre kiterjedő eljárásban hozott jogerős bírói döntést valaki kétségbe von, akkor vajon mi az, aminek hisz.

Délután öt óra múlt, de nem enyhül a forróság, okádja a meleget az aszfalt. Nemigen lehet már embert látni az utcán. Ájultan hever a város.

„Harcolok ezért az emberért”, „semmi nem az, aminek lászik”, „gyorsan kialakult, hogy nem hisszük el” – ezek a mondatok kavarognak a fejemben, egy palack vizet tartok a tarkómhoz.

2021-ben, mikor korrupciós vád miatt büntetőeljárás indult Völner Pál igazságügyi államtitkár és miniszterhelyettes ellen, elmentünk Nyergesújfaluba, a politikus lakóhelyére. Mindenki arról beszélt, hogy Völner biztos nem tett semmi rosszat, és az érv az volt, hogy személyesen ismerik, kitűnő embernek tartják. Nyergesújfalu már a vádemelés előtt felmentette Völnert – igaz, a település az idén júniusban azok közé tartozott, ahol a Tisza Párt legyőzte a Fideszt.

Elgurulunk még az iskolához. Csönd van, az épület üres. Amíg Marci dolgozik, egy kerékpáros férfi, a fején széles szalmakalappal, összehúzott szemmel, gyanakvóan néz minket. Meg is indul felénk. Aztán dühösen legyint a levegőbe, felül a kerékpárjára és lassan elteker.