Külön listán indul Budapesten a Momentum, Budafokon előválasztás lesz

Megvan a közel teljes lista a jelöltekről is.

A Momentum elnöksége úgy döntött, hogy a 2024-es önkormányzati választáson Budapesten külön listával indul a párt, így nem vesz részt „a DK által dominált” budapesti ellenzéki listán.

A párt közleményéből kiderül, hogy Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd és a DK is támogatja a Momentum jelöltjét az V. kerületben, ahol a (helyi ellenzéki frakcióvezetővel, Kovács Alex Gáborral szemben bejelentkező) Juhász Péter, a XII. kerületben, ahol Farkas Csaba, a XXI. kerületben, ahol Dukán András Ferenc és a XXIII. kerületben, ahol Ritter Ottó indulhat majd. Soproni Tamás VI. kerületi és Pikó András VIII. kerületi momentumos polgármester újraindulásának támogatása sem volt kérdés.

Budafokon pedig előválasztást tartanak a momentumos Havasi Gábor és a DK-s Perlai Zoltán részvételével.

Jelen állás szerint a Momentum, a Párbeszéd és a DK a következő polgármesterjelölteket támogatja:

A többi kerületben zajlanak a tárgyalások, írták. Mint ahogy tudott az is, hogy például a XII. kerületben az LMP-nek és a Kétfarkú Kutya Pártnak is van saját jelöltje: Kendernay János, illetve Kovács Gergely.

A megegyezésben részt vevők közül feltűnően hiányzik az MSZP. Ennek a fő oka Zugló lehet, ahol a Momentum jelöltje Rózsa András, aki előválasztást szeretne a szocialista Horváth Csaba ellenében. Így hiányzik a Momentum listájáról a XIII. kerület is, ahol 1994 óta az MSZP-s Tóth József a polgármester, de Karácsony korábban már közölte, hogy Angyalföldhöz hasonlóan a XVII. kerületben is MSZP-s jelöltet támogat.

A Momentum támogatja Baranyi Krisztina indulását a IX. kerületben, de erről sincs még megegyezés a pártok között.

A Telex cikke szerint a megállapodás több vidéki városra is kiterjed: