Győrfi Pált és Vitézy Dávidot is mérik a Fidesz által támogatott lehetséges főpolgármester-jelöltek között

A mentőszolgálat szóvivője nem kapott ilyen felkérést.

Újabb név bukkant fel azok között, akiknek az esetleges főpolgármester-jelöltségét tesztelheti a kormányoldal, értesült a 24.hu.

Az elmúlt napokban több olvasónkat is megkereste egy piackutató cég, amelynek kutatásban ismét rákérdeztek két, 2019-ben megbukott kerületi fideszes polgármester, Bús Balázs és Wintermantel Zsolt népszerűségére, de a potenciális forgatókönyvek között Karácsony Gergely kihívójaként három másik név került elő:

A kutatást végzők arról érdeklődtek a megkérdezetteknél, hogy különböző szcenáriók esetén kire szavaznának. Számoltak azzal az opcióval, hogy

Ez felveti annak lehetőségét, hogy a Fideszben bizonyos esetben elképzelhetőnek tartják Vitézy támogatását – erre korábban Tarlós István volt főpolgármester utalt.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu – Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón.

A kormányoldal csak március végére ígéri főpolgármester-jelöltje megnevezését (Kubatov Gábor pártigazgató ezt hétfőn erősítette meg), és egyelőre Vitézy és az LMP is kivár. A közlekedési szakember környezetéből a Válasz Online úgy értesült: a volt államtitkár bejelentése csak azután esedékes, hogy a Fidesz már megnevezte a saját jelöltjét.

Hogy Győrfi esetleges jelöltsége mennyire komolyan vehető, azt nem tudni, az is előfordulhat, hogy csak viszonyítási pontként tekintenek rá. Mindenesetre

a mentőszolgálat szóvivője úgy válaszolt kérdésünkre: nem kapott ilyen felkérést a Fidesztől.

Korábban ugyanez a cég két úszó, Gyurta Dániel és Hosszú Katinka népszerűségét is tesztelte a fővárosiak körében mint Karácsony Gergely esetleges kihívója. Közülük Hosszú gyermeke születése után visszatért a versenyzéshez, és sosem vállalt politikai szerepet, Gyurta viszont a visszavonulása óta sportdiplomataként dolgozik a külügyi tárca megbízásából, és rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti státuszt is kapott. Hírek szerint (az atv.hu írt is erről tavaly májusban) Gyurta jelölése a főpolgármesteri posztra valóban szóba került a kormányoldalon, ahol nem először fordult volna elő, hogy egy korábbi sikeres sportolót indítanak egy-egy pozícióért, elég a főpolgármesteri posztért harcba szálló Schmitt Pálra, a Pécsen eredménytelenül próbálkozó Vári Attila olimpiai bajnok vízilabdázóra, a Szegeden leszereplő Bartók Csaba kézilabdázóra, vagy éppen a nemrég gödi polgármesterré választott egykori kajakozóra, Kammerer Zoltánra gondolni.

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI – Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Orbán Viktor miniszterelnök, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó az atlétikai világbajnokság tiszteletére rendezett fogadáson a Magyar Zene Házában 2023. augusztus 26-án.

A szóban forgó piackutató céggel kapcsolatban Soproni Tamás terézvárosi polgármester azt írta, hogy a Fidesz közvélemény-kutatásaihoz végez telefonos adatgyűjtést, a Népszava pedig arról számolt be, hogy inkább „sugalmazásokat terít”. Tény, hogy – bár a megbízó nem ismert – a mostani kérdések egy része is a kormányoldal agendájához igazodott: az operátorok rákérdeztek a Lánchíd felújítása körüli állítólagos korrupcióra, arra, hogy a megkérdezett mit szól az időközben visszavont fővárosi járatritkításhoz, valamint ahhoz, hogy a BKK vezérigazgatója hálaadási pulykához hasonlította az utasokat. Emellett kíváncsiak voltak arra, hogy Karácsony, Vitézy, Szentkirályi és Győrfi közül ki az, aki