Markó Béla: Orbán beszéde nem használt a határon túliaknak

Az RMDSZ egykori elnöke szerint a határon túli magyarok megítélésének árthat a magyar  kormány külpolitikája.

Markó Béla a Klubrádióban Orbán Viktor tusnádfürdői szerepléséről azt mondta, az erdélyi magyaroknak sokat árthat, ha rossz a viszony Magyarország és Románia között, ha a magyar miniszterelnök a román politika fricskázásával kezdi beszédét. Az RMDSZ egykori elnöke abban bízott, hogy a két kormányfő előző napi találkozójá után javul a viszony, párbeszéd kezdődik. A megbeszélést ugyan egy gyönyörű barátság kezdeteként jellemezte a magyar kormányfő, ám másnapi beszédéből már egyfajta lesajnálás sugárzott.

Ez sok magyar politikust jellemez, ha a szomszédos országokról beszélnek, ám ez nem használ a párbeszédnek, az erdélyi magyaroknak, akiknek csak a „virtuális világuk” van Magyarországon, ami érződött abból is, amikor egy táborlakó arról érdeklődött, mikor jön Tusványosra Donald Trump. Markó Béla leginkább azt furcsállotta, hogy

Markó Béla szerint mostanra már kialakult egy hol kimondott, hol kimondatlan szembenállás Románia, Szlovákia, Csehország és Magyarország között. Geopolitikailag az Orbán-kormány másfelé halad (beleértve az orosz-ukrán háborút is), ami régóta kihat a románok és a romániai magyarok viszonyára. Arról sincs meggyőződve, hogy az RMDSZ nemrég azért került ki a kormányból, mert a kormánypártok nem szívesen működnek együtt olyan szervezettel, amely közel áll Fideszhez.