Varga Judit: Magyarország mindent megtett a megállapodás érdekében

Magyarország szombaton hivatalos levélben tájékoztatja a brüsszeli testületet az elvégzett munkáról.

Magyarország mindent megtett azért, hogy az Európai Bizottsággal való megállapodás érdekében, a korábban kialkudott, az uniós pénzek lehívását lehetővé tevő tizenhét vállalást határidőre teljesítse

– jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben pénteken az MTI híre szerint.

Az európai uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek brüsszeli ülését megelőzően a tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország intenzív tárgyalási folyamatban, mélyreható munkában van az Európai Bizottsággal, konstruktív és szakmai párbeszéd zajlik Brüsszel és Budapest között.

Magyarország szombaton hivatalos levélben tájékoztatja a brüsszeli testületet az elvégzett munkáról

– közölte Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter úgy látja, hogy „a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljárás egy teszt”, ami „a konstruktív párbeszéd példájává” válhat, továbbá kijelentette, hogy Magyarország elkötelezett az uniós értékek és az unió pénzügyi érdekeinek védelme mellett.

A hírek szerint ismét gyűlnek a felhők a Magyarországnak járó uniós pénzek felett:

Kapcsolódó
Megkaphatunk minden uniós pénzt, de még jó ideig nyomás alatt tartja majd az Európai Bizottság a kormányt
Még novemberben megszülethet a megállapodás az uniós pénzekről, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország nyakát elengedték. Még hónapokig nyomás alatt tarthatják a kormányt Brüsszelből, hogy a reformokat megfelelően teljesítse is.