Megölhetek úgy egy embert különös kegyetlenséggel, hogy nem kívánom a halálát?

Ennyit ér egy emberélet? Ezt a kérdést szokta feltenni a média egy része akkor, amikor egy jogerős ítélettel kapcsolatban kevesli a kiszabott büntetést. Ez történt most is abban a zalaegerszegi ügyben, amelyben az első fokon kiszabott 20, illetve 18 évet a Pécsi Ítélőtábla 7 év 6 hónapra, illetve 4 év 6 hónapra mérsékelte. Nem vitatom, ez tényleg óriási különbség. De mielőtt a részletekben elmerülnénk, hadd szögezzem le mindjárt az elején, arra a kérdésre, hogy mennyit ér egy emberélet, nem létezik válasz. A büntetőjognak ugyanis azt kell vizsgálnia, miért, hogyan, ki vagy kik által, szándékosan vagy véletlenül következett be valakinek a halála. És a zalaegerszegi ügy kapcsán azt is előre bocsátom, hogy ez esetben a szokásosnál is nehezebb volt a bíróságok dolga.

De lássuk, mi is történt valójában Zalaegerszegen. Mivel a hazai jogban – más államok szokásaitól eltérően – nem írjuk le a vádlottak nevét – ezért kénytelen vagyok számokkal jelölni őket, annyit azért hozzátéve, hogy az I. rendű vádlott férfi, a II. rendű nő, az őket a saját lakásába szívességből befogadó elhunyt áldozat szintén férfi. Ahhoz, hogy az első- és a másodfokú ítélet közötti kiáltó különbséget megértsük, részletesen ismertetnünk kell a „tényállást”, amelyet ezúttal a Zalaegerszegi Törvényszék elsőfokú ítéletének ismeretében tudok megtenni. Hozzáteszem, az első fokon megállapított történetet – némi kiegészítés mellett – a másodfokú bíróság sem vitatta.

Mind a sértett, mind a vádlottak rendszeresen italoztak, ennek során többször is előfordult, hogy a férfi vádlott és a sértett összeveszett. A bűncselekmény napján – 2020. február 17-én – a férfi vádlott féltestvére, aki szintén nem vetette meg az alkoholt, meglátogatta a vádlottakat. Az italozást aznap is folytatták, többször elmentek a boltba „utánpótlásért”. Az esti órákban a három férfi (az I. rendű vádlott, a féltestvére és a sértett) vitatkozni, veszekedni kezdett, a vita hevében a féltestvér megpofozta a sértettet, majd elvonult aludni, mert addigra már nagyon részeg volt. Abba a szobába ment, ahol a két vádlott közös, 9 hónapos gyereke is aludt.

Nem úgy a vádlottak és a sértett, akik a konyhában tovább italoztak, veszekedtek, a vádlottak ordibáltak a sértettel, a 38 éves férfi vádlott meg is ütötte az őket a lakásukba szívességből befogadó 58 éves sértettet. A sértett ekkor bement a saját szobájába, azonban mindkét vádlott utána ment, majd rugdosni, taposni, ütni kezdték az ennek során földre került embert. A mintegy 15 percig tartó bántalmazás közben a sértett jajgatott, nyöszörgött.

Ezek után a vádlottak, otthagyva a sértettet, visszamentek a konyhába, a féltestvér és a kisbaba is felébredt a zajra. A II. rendű vádlott megetette a kisbabáját, a féltestvér pedig – hallva a sértett nyöszörgését – éjfélkor hívta a segélyhívót A ház címét azonban nem tudta megmondani, az I. rendű vádlott pedig megszakította a hívást.

Most pedig nagyon fontos mondatok következnek szó szerint az elsőfokú ítéletből:

A vádlottak megnyugodtak, a II. rendű vádlott a konyhába hívta a sértettet, hogy folytassák az italozást, a sértett azonban már nem válaszolt.” Az I. rendű vádlott ezért bement hozzá, a földön fekvő sértetthez lépett, nála életjeleket nem tapasztalt, amit a szobából kilépve közölt élettársával, a II. rendű vádlottal és a saját féltestvérével.

A női vádlott is bement a sértetthez, leöntötte egy lavór vízzel, de a sértett már nem adott életjelet. Amikor a vádlottakban tudatosult, hogy a sértett meghalt, azon kezdtek gondolkodni, mitévők legyenek, hogyan tüntessék el a holttestet és a bántalmazás nyomait.

Végül reggel 5 óra tájban, mielőtt mindhárman elhagyták a lakást, a II. rendű vádlott ruhaneműket tett a holttest köré, azokat meggyújtotta, de a ruhák nem égtek, csak parázslottak. A féltestvér, aki a többi testvéréhez ment, az ő tanácsukra bejelentette a bűncselekményt, ennek nyomán a rendőrség aznap délután elfogta a más rokonaiknál tartózkodó tetteseket, és megtalálta a holttestet.

Az orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a sértett halálának közvetlen oka

a bántalmazás során kialakult vérvesztéses sokk-állapot következtében kialakult keringési és légzési elégtelenség volt.

Az elsőfokú bíróság a vádlottak cselekményét társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette. Az így minősített bűncselekmény törvényi büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. Az I. rendű vádlottra 20, a II. rendű vádlottra 18 évi fegyházbüntetést szabtak ki.

Kapcsolódó

Másodfokon harmadannyi büntetést kapott a szállásadóját agyonverő zalaegerszegi pár

A férfi 7 és fél évet kapott a korábbi 20 év fegyház helyett, a nő 4 és fél évet ülhet 18 helyett.

Amikor a médiában olvastam, hogy védelmi fellebbezés után a Pécsi Ítélőtábla a férfi vádlott büntetését 7 év 6 hónapra, a nőét pedig 4 év 6 hónap börtönre enyhítette, és az ítélőtábla szóvivője szerint ez azért történt, mert nem lehetett a vádlottak ölési szándékára következtetni, megkerestem dr. Szabó Gyula ügyvédet, a férfi vádlott védőjét, hogy megtudjam, pontosan mi történt a másodfokú tárgyaláson.

Az ügyvéd elmondta, hogy már a perbeszédek is elhangzottak, amikor a másodfokú bíróság újra megnyitotta a bizonyítási eljárást. Ez ugyan ritka, de abszolút törvényes eljárás. A bíróság az első fok által beszerzett igazságügyi orvosszakértői véleményt találta hiányosnak. Tisztázni akarta, hogy a vádlottak mekkora erővel okozták a sértett különböző sérüléseit.

A kiegészített orvosszakértői vélemény szerint valamennyi felsorolt sérülést egy-egy gyenge vagy legfeljebb közepes erejű ütés, taposás, illetve a sértett elesése okozta. Azt megállapították, hogy a lépsérülés okozta belső vérzés miatt a sértett eszméletvesztése vagy halála perceken belül bekövetkezett, de hogy ez az éjszaka folyamán mikor történt, arra – szakértői módszer hiányában – nem adható válasz.

A másodfokú bíróság a kiegészített szakértői véleményre is figyelemmel azt mondta ki, hogy a vádlottak szándéka „csak” a sértett bántalmazására irányult, nem akarták őt megölni. Amiatt viszont, hogy a sértett belehalt a bántalmazásba, a vádlottakat gondatlanság terheli. Az ilyen elkövetést a törvény halált okozó testi sértésnek minősíti, ami 2–8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Tudom, nem könnyű megérteni ezt a különbségtételt. De hogy próbáljak ebben segíteni (vagy az ügy megítélését még nehezebbé tenni), muszáj egy kicsit tovább jogászkodnom. Az a nem jogászok számára is világos, hogy egy bűncselekmény vagy szándékos, vagy gondatlan. Az már biztosan nem köztudott, hogy mind a szándékosság, mind a gondatlanság kétféle lehet.

• „Egyenes szándék” az – és maradjunk most csak az élet elleni bűntetteknél –, amikor kívánom, akarom a sértett halálát, azaz meg akarom ölni.
• „Eshetőleges szándéknak” nevezi a jog azt a tudati állapotot, amikor belenyugszom abba, hogy a sértett akár meg is halhat, de ez engem nem érdekel, közömbös vagyok, az jár a fejemben, hogyha meghal, hát meghal, kit érdekel.

A gondatlanságnak is két fajtája van: a „tudatos gondatlanság” és a „hanyagság”.

• Az előbbi az az eset, amikor látom előre a lehetséges következményt (a halál bekövetkezésének lehetőségét), de könnyelműen bízom abban, hogy az mégsem következik be. De ennek a bizakodásnak nincs reális alapja. Vagyis annyira megverek valakit, hogy akár bele is halhat, de azt gondolom, ugyan már, miért halna meg. De hogy miért gondolom így, azt nem tudnám érvekkel alátámasztani.
• A hanyag gondatlanság pedig az, aki azért nem látja a lehetséges következményeket, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja, vagyis ha nem lenne ilyen könnyelmű, láthatná, hogy baj is lehet abból, amit csinál.

Ha emlékeznek rá, a tényállásnál kihangsúlyoztam néhány mondatot: „A vádlottak megnyugodtak, a II. rendű vádlott a konyhába hívta a sértettet, hogy folytassák az italozást, a sértett azonban már nem válaszolt.” Az I. rendű vádlott ezért bement hozzá, a földön fekvő sértetthez lépett, nála életjeleket nem tapasztalt, amit a szobából kilépve közölt a II. rendű vádlottal és a saját féltestvérével.”

Ezekből a mondatokból az derül ki, hogy a vádlottakban később tudatosult, hogy a sértett meghalt, hiszen még inni hívták, a férfi bement hozzá, megnézte és ez után közölte a többiekkel, hogy a sértett nem él.

A bíróságoknak tehát azt kellett eldönteniük, hogy mi játszódott le az elkövetők fejében akkor, amikor bántalmazták a sértettet. Belenyugodtak-e abba, hogy a sértett akár meg is halhat, de ez nem érdekelte őket, közömbösek voltak eziránt. Az elsőfokú bíróság szerint ez történt, vagyis mind a bántalmazást, mind a bekövetkezett halált tekintve a vádlottak szándékos bűncselekményt követtek el (a halált illetően az említett eshetőleges szándékkal). Ha pedig ez történt, akkor a cselekményük különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősül. (A különös kegyetlen elkövetést mindkét bíróság előtt igazolták az orvosszakértők.)

A másodfokú bíróság viszont – a kiegészített szakértői vélemény alapján – arra a következtetésre jutott, hogy a kis- vagy közepes erejű, puszta kézzel történt bántalmazás során a vádlottak könnyelműen bíztak az eredmény – a halál bekövetkezésének – elmaradásában, vagyis a bántalmazás szándékos volt, a halál okozása viszont (tudatos) gondatlanságból fakadt. Ha pedig ez történt, akkor a cselekményük minősítése halált okozó testi sértés és az ítélőtábla a 2–8 éves törvényi keret között szabta ki a büntetéseket.

Mivel a Pécsi Ítélőtábla ítélete jogerős, nem érzem magam feljogosítva arra, hogy akárcsak kételyt is támasszak egy jogerős ítélettel szemben.