A magyar kormány Kirill pátriárka miatt vétózhatja az uniós megállapodást

Magyarország feltételhez köti az Oroszországgal szembeni hatodik szankciós csomag jóváhagyását.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország véleménye Kirill orosz pátriárka esetleges uniós szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert, és az EU-csúcson senki nem emelt szót a magyar álláspont ellen. A kormányfő nyilatkozatát sajtófőnöke, Havasi Bertalan juttatta el az MTI-nek, reagálva Michael Gahler az Európai Néppárt külügyi szóvivőjének közlésére, amely így szólt: „szégyellje magát Orbán”, amiért kiáll Kirill mellett, aki „az orosz diktátor háborús bűneit védi”.

A Népszava írt arról, hogy az uniós nagykövetek szerdai ülésén – ahol a diplomaták véglegesíteni akarták az állam- és kormányfők által hétfő éjszaka jóváhagyott intézkedéseket – kiderült, hogy Magyarország újabb feltételhez köti az Oroszországgal szembeni hatodik szankciós csomag jóváhagyását.

A magyar kormány képviselője azt kérte, hogy töröljék a szankciókkal sújtott orosz személyek listájáról Kirill pátriárkát. Budapest ugyan korábban közölte, hogy nem támogatja vallási vezetők szankcionálását, Orbán Viktor pedig keresztényüldözést emlegetett a tervezett lépéssel kapcsolatban, de a brüsszeli csúcstalálkozón nem fenyegetett újabb vétóval. Ezért is keltett meglepetést a magyar kifogás.

A miniszterelnök – sajtófőnöke tájékoztatása szerint – most kifejtette, hogy Magyarország természetesen betartja azt a megállapodást, amit az Európai Tanács ülésén az EU állam- és kormányfői kötöttek egymással; ezek a döntések mindenkire kötelezőek. Orbán Viktor hozzátette: Magyarország álláspontja Kirill pátriárka esetleges szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert az uniós partnerek előtt, az EU-nagykövetek egyeztető fórumán, a COREPER-en az elmúlt hetekben több alkalommal kifejtették. Az Európai Tanács hétfő-keddi rendkívüli ülésén senki nem emelt szót a magyar álláspont ellen – zárta nyilatkozatát Orbán Viktor.

A miniszterelnök május 6-i rádióinterjújában is beszélt arról, hogy az orosz ortodox egyház vezetőjét is a szankciós listára akarják tenni, amit nem fog hagyni hazánk.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a VG érdeklődésére megerősítette, Magyarországon a vallásszabadság elvi kérdés, így ellenzi azt a megközelítést, hogy egymás vallási vezetőit szankciós listákra helyezzék.