Vadai Ágnes: Zsidai Roy pont olyan, mint az Orbán-rezsim 

Az éttermes nagy vihart kavart azzal, hogy bírálta azokat, akik beszálltak a házhoz szállításba, ingyen főztek az orvosoknak.

A Dining Guide gasztronómiai szaklapnak adott interjúval kavart nagy vihart Zsidai Roy. Az ismert étteremtulajdonos hosszan beszélt a vendéglátás jelenlegi nehézségeiről, a válságról. Ezzel nem is nem hozott volna senkit lázba. Szakmai berkekben inkább azon ütköztek meg, ahogy bírálta azokat az éttermeket, amelyek átálltak az ételkiszállításra, jótékonykodtak.

Azért is néztem tágra nyílt szemekkel azt a hullámot – amire sok étterem felült (…), mintha az lenne a társadalmi elvárás, hogy az éttermek jótékonykodjanak. Pont az a szektor, amit a leggyorsabban és legmélyebben érintett a leállás, ahol a bevétel egyik napról a másikra a nullára zuhant. Ez olyan mentalitás, mint egy tékozló magyar nábobé, aki elkártyázza a vagyonát.

Zsidai Roy sok éttermes érzékenységét érintette. Egyikük,  Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökeként úgy reagált, hogy

a válsághelyzetek velejárója, hogy azok, akik megtehetik, vagy meg akarják tenni, keresik azokat a lehetőségeket, ahol segíteni tudnak. (…) Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb séfet ez a gondolat is vezérelte, amikor beállt a csatasorba, és mindenféle anyagi haszon nélkül készített ételeket olyanoknak, akik valóban a frontvonalban harcolnak minden nap. (…) Amikor a mentősök, orvosok és ápolók sokszor könnyekig hatódva köszönték meg a nekik szánt ételeket, tudtuk, hogy megérte véghez vinni ezt a kezdeményezést.

Mint írta, a házhozszállítás szalmaszál volt, amibe kapaszkodni lehetett. Mindenki úgy küzd a vállalkozásáért, ahogy tud, de ezekben az időkben egymás elfogadása, támogatása még fontosabb lenne. A Bocuse d’Or elnöke szerint a felháborodást kiváltó kinyilatkoztatásoknak nem most van itt az idejük.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia egyébként az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a SOTE Sürgősségi Betegellátó és a Fejér megyei Szent György Kórház dolgozóit támogatta naponta friss, meleg étel főzésével és kiszállításával.

Zsidai Zoltán Roy ennél kevébé árnyalt kritikát kapott az ellenzéki Vadai Ágnestől. A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője Facebook-oldalán felidézte az Orbán Ráhellel jó kapcsolatot ápoló éttermes kivételezett helyzetét.

Azt persze nem említette, hogy az előző fideszes budavári vezetéstől éttermei, így vendégei is, a Várban VIP parkolást kaptak, 1 forint + ÁFA összegben, az első 3 órára.

Egyforintos parkolás: Zsidai Royék költségként élték meg a kedvezményt
Versenyhátrányban vannak a többi fővárosi helyhez képest.

Azt, hogy pofátlanok, eddig is tudtuk

– tette hozzá Vadai Ágnes, akit mégis meg tudott lepni Zsidai.

Gasztronómiai nyelvre ezt úgy fordította le, hogy ez a fajta cinikus felsőbbrendűséggel „megspékelt arrogancia mélyen megdöbbentő és megmutatja a rezsim valódi arcát”.

Az ellenzéki politikus mindenesetre köszönetet mondott azoknak az éttermeknek, amelyek ingyen főztek a járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozónak.

Ők az igazi Magyarország!

Frissítés!

Zsidai Roy szerint a Dining Guide-on megjelent interjúban a vendéglátás globális és helyi kihívásaival foglalkozott. Hamvas Zoltán pedig nemcsak a kollégája, hanem a barátja is, nincs köztük konfliktus, mert két különböző dologról beszéltek. Ő az interjúban az éttermek életében zajló globális folyamatokról beszélt, nem konkrét magyar éttermekről. Reméli, a következő hónapokban intenzív szakmai műhelymunka kezdődik arról, miként élhetik túl az éttermek a válságot. Az üzletember jelezte:

Zsidai Roy emlékeztetett rá, a jótékonykodás cége és családja életének része csaknem 4 évtizede.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor