Csütörtöktől sűríti járatait a BKK

Szerdán reggel álltak át a szombati menetrendre, nem jött be.
Kapcsolódó cikkek

Vitézy Dávid és Fürjes Balázs is élesen kritizálta szerdán reggel a BKK-t és a fővárost amiatt, mert szombati menetrendre álltak át a tömegközlekedésben, emiatt a munkába igyekvő embereknek egymáshoz közel kellett állniuk a járatokon a koronavírus-járvány közepén.

Karácsony Gergely kora délután a Facebook-oldalán úgy reagált, a közösségi közlekedés szerepe még a részben elnéptelenedett városban is fontos. Miközben a buszok, trolik, villamosok és a metrók átlagosan 10 százalék alatti kihasználtsággal futnak, logikus lépés a járatok ritkítása és a gépjárművezetők védelme a járványhelyzet idején.

Arra utasítottam a BKK-t, hogy a szombati menetrendhez képest bizonyos járatoknál annál nagyobb járatsűrűséggel álljanak ki. Azonban ma reggel érezhető volt, hogy egyes járatokon az egészségügyi ajánlásokhoz képest nagyobb utasszám volt. Így azonnal utasítottam a BKK vezérigazgatóját, hogy további járatsűrítésekkel vegyék elejét hasonló jelenségeknek és az utasok egymástól kellő távolságra tudjanak utazni a közösségi közlekedésben

– közölte.

Az utasítás megtette hatását, egy órával később a BKK már közleményben jelezte: csütörtöktől a szerdainál sűrűbb menetrend lép életbe számos fővárosi vonalon.

Mint írják, a járatsűrítés célja, hogy egyetlen vonalon se legyen nagyobb a járművek kihasználtsága a nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott 30 százaléknál, azaz az utasok tartani tudják a megfelelő távolságot egymástól.

Az április 1-jén, szerdán reggel tapasztaltak alapján 16 fővárosi vonalon biztosítunk további járatsűrítést április 2-től. A jelenleg érvényes, szombati menetrenden alapuló, ám frekventált vonalakon annál gyakoribb járatindulást biztosító, korábban bemutatott menetrendet az alábbiak szerint sűrítik:

Hozzátették, munkatársaik április 2-án, csütörtökön reggel – és természetesen az azt követő napokon – továbbra is kiemelt figyelemmel követik a járatok kihasználtságát, és amelyeik vonalon szükséges, további sűrítéseket vezethetnek be. Felkészülve egy esetleges, a mai reggelhez hasonló esetre már korábban növelték a város különböző pontjain várakozó tartalék járművek számát, amelyek szükség esetén azonnal forgalomba állíthatók.

A fővárosban utazókat továbbra is kérik, hogy ne megszokásból közlekedjenek. Utazásukat előzetesen, vagy akár menetközben tervezzék meg a BKK FUTÁR alkalmazással, amely továbbra is valós idejű járatinformációk alapján ajánlja fel az optimális útvonalat úti célunk eléréséhez.

A weben a futar.bkk.hu címen, emellett iOS és androidos mobilalkalmazásként is elérhető BKK FUTÁR-ban beállíthatjuk, hogy a leggyorsabb, a legkevesebb átszállást, vagy a legkevesebb sétát igénylő utazási módot ajánlja fel, továbbá MOL Bubival és kerékpározással kombinált utazásokat is képes tervezni.

A járatsűrítés célja, hogy egyetlen vonalon se legyen nagyobb a járművek kihasználtsága a nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott 30 százaléknál, azaz az utasok tartani tudják a megfelelő távolságot egymástól. Ez a rövidebb buszok és trolibuszok esetében átlagosan 20, a csuklós buszok és trolibuszok esetében 32, az M2-es metrón 230, az M3-ason 245, az M4-esen 185, a nagykörúti villamoson és a hosszú CAF-okon 108, a rövid CAF-okon, a hannoveri villamosokon, a 2-es, a 47-es és a 49-es vonalon 54, a Tatra típusú villamosokon pedig kocsinként 27 utast jelent.

Az utasszám napról-napra történő változása a közlekedési szolgáltatók számára is új helyzetet jelent. A BKK igyekszik a lehető leggyorsabban reagálni a ma reggel tapasztaltakra. Ezzel kapcsolatban köszönjük az utasok türelmét

– mondta el a ma reggel tapasztaltakkal kapcsolatban Dr. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor