Harminc embert fogtak el az idei Szigeten

Drog, önbíráskodás és lopás miatt indítottak eljárást ellenük.

Több mint félmillió ember szórakozott az idei Sziget Fesztiválon, és közel 20 százalékkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak, mint tavaly – közölte a rendőrség honlapján a BRFK.

A rendezvény biztosításban a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti, közlekedésrendészeti és bűnügyi állománya mellett polgárőrök, egy brit, valamint egy francia járőrpáros és készenléti rendőrök is részt vettek.

A legjellemzőbb bűncselekmény ebben az évben is a lopás volt. Amíg tavaly 20 bejelentés érkezett, addig idén 12 fesztiválozó jelezte, hogy meglopták.

A Sziget fesztivál ideje alatt a rendőrök összesen 30 embert fogtak el: kábítószer-terjesztés, kábítószer birtoklása, garázdaság, önbíráskodás és lopás miatt.

A legnagyobb fogás a két holland díler esetének a felgöngyölítése volt, akik százmillió forint értékű drogot akartak elpasszolni a fesztiválozóknak.

100 milliót érő droggal jött a Szigetre a két holland
Megtalálták az autójukat, abban is találtak 17 kilónyi kábítószert.
Címkék: bűnügysziget